Milyen hírszerzési központot akarhat magának Orbán?
Egyelőre senki nem tudja, de egy biztos: eddig ez a terület a pikszisből most kiesett Lázár János fennhatósága alá tartozott.
Itt lesz majd egy egységes hírszerzési központ is, amely lehetővé teszi, hogy Magyarország ebben az erőteljes nemzetközi versenyben egy jobb információs, hírszerzési tevékenységet tudjon felmutatni
– mondta pénteken a közrádiónak adott interjújában Orbán Viktor arról, hogy egyebek mellett mi lesz majd a Miniszterelnöki Kormányirodában.
A titkosszolgálatban dolgozók vagy a nemzetbiztonsági témákkal foglalkozó szakemberek egyelőre csak találgatnak, mit is akarhat a miniszterelnök, milyen hírszerzési központról beszél. Megkérdeztük Molnár Zsoltot, az előző ciklus nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnökét, hogy mi lehet ez a szervezeti egység, de ő se tudja.
Az elmúlt években Orbán két hatalmi központot hozott létre: a Miniszterelnökséget és a Miniszterelnöki Kabinetirodát. Az előbbit Lázár János, az utóbbit Rogán Antal irányította. Rogán és Lázár párharca köztudomású volt, végül úgy tűnik, Lázár maradt alul. De végső soron nem csak ő gyengült. A most kezdődő kormányzásban Orbán senkinek nem akar már akkora hatalmat adni, mint korábban Lázárnak: Rogánnak sem. Ehelyett létrehozza a Miniszterelnöki Kormányirodát, amit közvetlenül irányít majd. Erre a harmadik és egyben legbefolyásosabb hatalmi központra utalhatott, amikor a választás után bejelentette: eddig vezetett, de mostantól irányítani akar. (index.hu)