
Győr-Moson-Sopron megyében, Mosonmagyaróvár körzetében szélerőművek segítségével termelik az energiát.
megtekintés

Komárom-Esztergom megyében, Tárkány határában lévő mezőgazdasági telepen napkollektorok segítségével termelik a energiájuk nagy részét.
megtekintés

Győr-Moson-Sopron megyében Rétalap határában lévő állattartó telepen.
megtekintés

Steve Jobs 1955.február 24.-én születetett San Franciscóban Joanne Schieble és Abdulfattah Jandali gyermekeként.
megtekintés

Újabb mérföldkőhöz érkeztünk: szeptember 5. óta működik a Depeceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja által éltere hozott drogprevenciós program.
megtekintés

A lógó bőr vagy más néven megereszkedett bőr azért alakul ki, mert nagy súlyból fogytál aránylag rövid idő alatt.
megtekintés

Meghalt Chandra Bahadur Dangi, akit 54,6 centiméteres termetével a világ legalacsonyabb felnőttjeként ismert el a Guinness Világrekordok – jelentette a nepáli média.
megtekintés

Több vödörnyi darázs jelzi, hogy eredményesen végezték önkéntes tevékenységüket szerdán a túrkevei tűzoltók. Egyetlen nap alatt három fészket irtottak ki
megtekintés

A legtöbb nőnek általában gondot okoz a szülés utáni fogyás, ezért nem csoda, hogy népszerű téma. Ismerik valaki Deborah Goodman-t? Nem?
megtekintés

Míg a világ nagyobb része elítéli a poligámiát, addig egy kínai városban minden naposnak számít, ha egy férfinek három barátnője van, mert annyival több nő él a városban.
megtekintés

Az egyik legújabb hóbort a párakocsma, melynek lényege, hogy a vendégek a szemgolyókon, a tüdőn és a nyálkahártyán át szívhatják magukba az alkoholt.
megtekintés

Börtönhajókról főleg jövőben játszódó filmekben lehet hallani, és ezekről a hajókról természetesen szinte lehetetlen megszökni.
megtekintés

Enni kell, hiszen az ebéd stabil vércukorszintet, jó közérzetet, jó hangulatot és megfelelő koncentráló képességet eredményezhet.
megtekintés

Az idei nyár ízelítőt adott abból, amire az éghajlati változások miatt a jövőben számíthatunk - összegezte az Országos Meteorológiai Szolgálat az elmúlt időszak tapasztalatait az MTI megkeresésére.
megtekintés

Győr megyeszékhelyként a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény szerint megyei jogú város.
megtekintés

Van olyan tanár, aki két év munkaviszony után majdnem 2 millió forintnak megfelelő ausztrál dollárt keres.
megtekintés

Már javában folyik az aratás - így zajlanak a mezőgazdasági munkák a Mátraalján.
megtekintés

A nemzeti birkanyíró bajnokot kellett riasztani, miután egy olyan birkára bukkantak az ausztrál főváros közelében, amelynek gyapjúját már évek óta nem érte nyírógép.
megtekintés

Kína két városában is találkozhatunk bevásárlóközpontok tetejére építettek házakkal. A Hunan tartományban található Zhuzhouban és Hengyangban néhány éve épültek fel a kertekkel rendelkező házak
megtekintés

Ferenc pápa lehetővé tette a decemberben kezdődő irgalmasság szentévére tekintettel a gyóntató papoknak az abortuszon áteső nők megbocsátását és feloldozását.
megtekintés

Ma már több mint 5,5 millió ember használja rendszeresen a couchsurfing.com weboldalt, hogy kanapét találjon magának a világ bármely pontján, vagy épp kínáljon egyet a hétvégére.
megtekintés

Egy brit felmérés szerint a nyugati fiatalok többségénél ma már rengeteg az olyan, életkorhoz kötődő tevékenység és életmódbeli sajátosság, mely elviekben a 20-25 éves korosztály sajátja volna, mégis bőségesen eleme a 15-18 évesek életének is.
megtekintés

Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Megyei Szervezete: Komárom-Esztergom megye szeptember havi kitelepülős véradásainak időpontjai és helyszínei.
megtekintés

Az államtitkár nem értette, hogy aki szélsőjobbosokkal vállal közösséget, nem való a zsinagógába.
megtekintés

Káosz az osztrák–magyar határon, diplomáciai csetepaté Franciaországgal, Putyin paksi embereit kitiltották. Egy nagyon nemzetközi és nagyon durva nap hírei.
megtekintés

Az édességek után talán a köretfélék azok az ételfajták, amiket rendszerint elhagyunk akkor, amikor diétázni és fogyni akarunk.
megtekintés

Abdul golyóstollakat árul Bejrút utcáin. Készült róla egy fotó. Azóta minden megváltozott.
megtekintés

Az előrejelzések szerint olyan tél vár ránk, amilyen eddig még soha! Pusztító lesz és kőkemény, hóviharok, utána áradások, és ez még nem minden! Tovább tarthat a dermesztő hideg, mint eddig bármikor!
megtekintés

A bürokrácia bugyrai arra kényszeríthetik a külhonban családot alapító magyar fiatalokat, hogy elgondolkodjanak azon, gyermekük joggyakorló magyar állampolgárként kezdje-e életét vagy sem.
megtekintés

Valamikor réges-régen, amikor a madarak fedeles fészekben laktak, a medve barlangján ajtó volt és a vakondok járatait fény járta át, élt egy jellegtelen jószág, mely nem rendelkezett különleges tulajdonságokkal.
megtekintés

Nem csak agaraknak: Kutyás Nyúlkergető Parti Hatvanban…
megtekintés

A Maldív-szigeteki Gasfinolhu szigetén található Club Med's Finolhu Villas luxusüdülő valami olyannal várja vendégeit, amihez hasonlót nehéz a világon találni - írja a Forbes.
megtekintés

Egy olvasónktól kaptuk a következő képeket, melyeken békésen legelésző muflonokat láthatunk Gyarmatpusztán.
megtekintés

A manapság gasztroforradalomtól pezsgő, második aranykorát élő Balaton nem volt ám mindig a szocmodern szállodasorok, a „Zimmer frei” táblás nyaralók és a lángosszagú bazársorok bűnös Szodomája és Gomorája, ahol most trendi kézműves kajáldák próbálják elfeledtetni a lengőtekés, beton pingpongasztalos üdülői retrót.
megtekintés

Zárás előtt: Az utolsó pancsolás az augusztus végi kánikulában a hatvani strandon…
megtekintés

A kínai Csungking közelében él a 48 éves Chen Xinyin, akinek megindító története bejárta a világsajtót.
megtekintés