h i r d e t é s

Minden szegmensében sikeres a Magyar falu program

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Minden szegmensében sikeres a Magyar falu program

2022. január 29. - 11:39

Minden szegmensében rendkívül sikeres a Magyar falu program, amelynek fejlesztésekre fordított forrásai három év alatt megduplázódtak: a program indulásától számítva 2022-ben az összeg már meghaladhatja az ezermilliárd forintot is - hangsúlyozta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton a Vas megyei Felsőjánosfán, ahol falubuszt és kommunális eszközöket adott át.

Forrás: HelloVidék

Gyopáros Alpár kijelentette: a Magyar falu programot addig kívánják folytatni, amíg minden falusi intézményt, utcát, járdát fel nem újítanak. Hozzátette: a programot eredetileg is több évre hirdették meg és továbbra is ciklusokon átívelő terveik, elképzeléseik vannak.

Gyopáros Alpár elmondta, hogy a programban eddig kétezer településen sikerült a Felsőjánosfán átadott kommunális eszközökhöz hasonló gépeket, berendezéseket átadni.

Azzal, hogy egyre több közmunkás talált magának munkát az elsődleges munkaerőpiacon, a kistelepüléseken kevesebb ember áll rendelkezésre a közterületek gondozására. A munkát azonban el kell végezni és ebben segít a gépesítés - magyarázta. Az idén a Magyar falu program különböző alprogramjaiban 15 pályázati kiírás jelent meg, százmilliárd forintos nagyságrendben - ismertette.

V. Németh Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője, kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős kormánybiztos az átadóünnepségen azt hangsúlyozta: Felsőjánosfa jól példázza, hogy a háromszáz fő alatti lélekszámú települések nem csak életképesek, de kis segítséggel fejlődni is tudnak.

A politikus a Magyar falu program pályázatainak gyors elbírálását emelte ki, valamint azt, hogy a helyi igények felmérése után olyan területekre, tevékenységekre érkezik a támogatás, amelyekre valóban szükség van. (MTI)