Mit akartak Orbánék 30 évre titkosítani?
Titkosították volna 30 évre az a kormányjavaslatot, hogy mit tehet meg a kormány terrorveszély esetén.
Mint ismert, az alaptörvény hatodik módosítására készül a Fidesz az aktuális terrorhelyzet miatt.
Nagyon kemény tételek kerültek a kormányjavaslatba Novák Előd szerint (aki azt is leírja, hogy ezzel a lépésével három év szabadságvesztést kockáztat), nézzük őket tételesen:
"A levélforgalmat bármilyen indok nélkül ellenőrizhetnék
- az internetet pedig be is szüntethetnék.
- Átvehetnék a médiumok szerkesztőségeinek irányítását (vagy ha a kormánynak valamelyik esetében inkább úgy tetszik, felfüggeszthetnék működésüket)
- A mozgásszabadságot, tartózkodást korlátozhatnák, engedélyhez köthetnék az ország egyes részein.
- Betilthatnák a rendezvények, gyűlések megtartását, kijárási tilalmat rendelhetnének el.
- Zárolhatnák, elkobozhatnák „a biztonságot veszélyeztetők” vagyonát (ezt is bírósági döntések nélkül)
- a fogyasztási cikkek korlátozására bevezethetnék az élelmiszer- vagy benzinjegyet."
Kíváncsian várjuk, hogy mikor meri bevezetni először a kormány a terrorveszélyt.