h i r d e t é s

Mit árulnak az Iszlám Állam plázájában?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Mit árulnak az Iszlám Állam plázájában?

2015. július 20. - 11:35
0 komment

Eddig nem látott fotókat tett közzé a közösségi médiában az Iszlám Állam terrorszervezet. 

A képek azt mutatják, hogy mi mindent lehet vásárolni a boltokban az ISIS által megszállt területeken. A Nyugat-ellenes akciók és retorika után joggal gondolnád, hogy semmit, ami nyugati.

Nos, tévedsz. Pont ellenkezőleg. A brit média szerint azért, mert ezzel is újabb nyugati harcosokat próbálnak Irakba és Szíriában édesgetni. Vagyis propaganda céljából kerültek a képek a világhálóra. Az üzenet egyértelműnek tűnik: gyertek bátran, itt sem kell lemondani arról, amit otthon szerettek. Legalábbis ha a kedvenc csokitokról vagy mondjuk tusfürdőtökről van szó.

Tavaly év elején írtunk egy brit tizenévesről, aki az ISIS-hez állt, és egy kérdezz-felelek szeánszon azt mondta Szíriából: csak a családja hiányzik neki az új életében. Na jó, a Coco Pops is. Az utóbbit már nem kell hiányolnia – szól a mostani képes üzenet.

A pláza a fotókon állítólag Moszulban van, Irak második legnagyobb városában, Ninive tartományban. A polcai pedig olyan márkáktól roskadoznak, mint a Milka vagy a Galaxy, a Nivea vagy a Dove. Az ISIS minden bizonnyal azt is fel akarja mutatni, hogy mennyire normális a mindennapi élet ott, ahol ő az úr, hiába panaszkodnak az ott lakók és az aktivisták áruhiányra. A Daily Mail mindazonáltal úgy véli: az iszlamista fegyveresek közül nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy a fotókon látható boltokban vásároljanak. Az IÁ a hírek szerint csak nagyon minimális pénzt fizet a hozzá szegődött harcosoknak.

 

gepnarancs.hu

Posted by SEJT on 2015. július 20.