Mit keres ennyi autó az egri sétálóutcában?
Ugyan csak engedéllyel lehet behajtani, ennek ellenére a Széchenyi utcában nem lehet normálisan sétálni a folyamatos autós forgalomtól.
Ideje lenne már tenni valamit! - írja az egri ügyek.hu.
Már évek óta téma Egerben, hogy a Széchenyi utcában nem lehet normálisan sétálni az arra folyamatosan elhaladó autók miatt. Nem beszélve arról, hogy itt a jó idő, megteltek vendégekkel a bárok és éttermek teraszai, ahol sokszor a benzingőzt lehet érezni a friss virágillat helyett.
A Széchenyi utca sétáló részébe engedéllyel és áruszállítás céljából be lehet ugyan hajtani, de félő, hogy nem csupán az engedéllyel rendelkezők használják ezt a szakaszt. Ráadásul sokan úgy gondolják, hogy a sétálóutcában megállhatnak akkor is, ha nem pakolnak valamelyik üzletbe árut.
Kedden az egriugyek.hu fotósa mindösszesen 10 perc alatt egy galériára való olyan képet készített, amelyen látható, hogyan zavarják az áthaladó autósok a gyalogosokat. Megkérdeztük az önkormányzatot, hogy az utóbbi időben tettek-e bármilyen lépést azért, hogy javuljon a helyzet. Arra is rákérdeztünk, hogy pontosan hány engedélyt adtak ki, és melyek a behajtás és ott tartózkodás pontos feltételei. Mihelyst megkapjuk a válaszokat, ismét jelentkezünk a témával. A fentebb is említett tíz perc legérdekesebb pillanatai képekben IDE KATTINTVA találhatók.
egriugyek.hu (Fotók: Serfőző Péter)
1 komment