h i r d e t é s

Modem: mégiscsak volt bűncselekmény?

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Modem: mégiscsak volt bűncselekmény?

2015. május 06. - 19:04
0 komment

Úgy tűnik, nem áll a helyzet magaslatán a nyomozó hatóság: mint azt a Népszabadság kiderítette, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság 2015. április 28-án a megszüntető határozatot hatályon kívül helyezte, majd a nyomozás továbbfolytatásáról rendelkezett.

Ahogy azt április 23-án a CIVILHETES is megírta: éppen egy évvel ezelőtt, 2014 áprilisában derült ki, hogy két alkotásnak nyoma veszett a Modem raktárából. Csontváry Kosztka Tivadar: Éjszakai táj holdvilágnál alakokkal, valamint Nemes Lampérth József: Táj című műve együtt mintegy 116 millió forintot ér. Ám nemhogy a tettest nem kapták el, de még az eltűnés idejét sem sikerült pontosan meghatározniuk a rendőröknek, akik aztán „bűncselekmény hiányában” végül megszüntették a nyomozást.

A lap az után érdeklődött az ügy állásáról, hogy megtudta, Antal Péter gyűjtő panasszal élt a Népszava által nyilvánossá tett határozat miatt, ami bűncselekmény hiányában, egy év után megszüntette az eljárást. A főkapitányság azon kívül, hogy közölte az újraindult nyomozás tényét, további részleteket nem árult el.

„A festmények Antal Péter debreceni műgyűjtő-ügyvéd tulajdonában vannak, aki a több mint hárommilliárd forint értékű, Antal–Lusztig néven ismert gyűjteményét 2006-ban adta letétbe a debreceni önkormányzatnak” – olvasható a cikkben, amiből az is kiderül: az eljárást a megyei rendőrség 2015. április 7-én szüntette meg, ám Antal Péter panasza után április 28-án hatályon kívül helyezte azt.

 

vagy.hu (Címlap: Modem - Fotó: pzs)

Posted by SEJT on 2015. május 6.