h i r d e t é s

Módosul a KRESZ

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Módosul a KRESZ

2019. július 28. - 06:44

Tábla jelzi a közlekedőknek a templomot, továbbá a kiemelt sporteseményeket kiszolgáló járművek a buszsávban is haladhatnak, feltéve, hogy van erre szóló matricájuk - a kormány így módosította a KRESZ-t.

A kép illusztráció! - Forrás: ripost.hu

Két új közlekedési táblát is bevezetnek. - írja a Napi.hu

Magyar Közlönyben megjelent KRESZ-re vonatkozó rendeletmódosítás két barna alapszínű táblát mutat be a templomra, illetve a vallásgyakorlásra rendelt más helyre.

Mindkettő egy templom sziluett, de az egyik tornyán van, a másikon pedig nincs kereszt. A tájékoztató tábla kiegészítő jelzőtáblájának felirata utalhat a vallási közösség nevére, az általa használt épület nevére és az általa végzett vallásos szertartások időpontjára is - derül ki a módosításból.


Templom vagy vallásgyakorlásra rendelt más hely - Forrás: Magyar Közlöny, 2019. évi 130. szám

A másik módosítás szerint pedig a nemzetközi sportszövetség, nemzetközi sportvilág esernyőszervezetének nemzetközi sporteseményei alkalmával - a nemzetközi sportesemény szervező bizottsága közreműködésével kijelölt jármű - az autóbusz forgalmi sávban is közlekedhet. Ehhez a járműre matricát kell felhelyezni, ezekről pedig kormányhatározat intézkedik.

Ugyancsak ebben a Magyar Közlönyben meg is jelent egy ilyen határozat, amely mellékletében szerepel az a matrica, amelyet az idén Budapesten megrendezendő Maccabi Európa Játékok alkalmával viselhetnek a buszsávot használó járművek.


Maccabi matrica - Forrás: Magyar Közlöny, 2019. évi 130. szám