h i r d e t é s

MSZP-s lövöldöző: Nem tehettem mást!

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

MSZP-s lövöldöző: Nem tehettem mást!

2015. november 11. - 13:10
0 komment

Az ügyben gyanúsítottként szereplő Rédei Ottó azt mondja, nem tehetett mást.

Forrás: 24.hu

Facebook-oldalán fakadt ki a „szentendrei politikusbalhé”gyanúsítottja, az MSZP-s Rédei Ottó. Az írásból kiderül, igazságtalannak érzi, ami vele történt:

„Mint minden normális, jó érzésű ember, én is viszolygok az erőszaktól. Vasárnap estig szerencsére még soha nem ért hasonló utcai támadás. Éppen ezért nehezen tudom feldolgozni a történteket, lelkileg nagyon megviselt az eset. A legjobban azt utálom benne, hogy olyasmire kényszerültem, amit magam is elutasítok. De talán nem nehéz megérteni, hogy egy fékevesztetten dühöngő, késsel fenyegetőző garázda bandát elég nehézkes lett volna szép szóval jobb belátásra bírni. Azóta is sokat gondolkodom azon, mit tehettem volna még a testi épségünk védelmére? Talán kérhettem volna a támadóktól egy kis időt, amíg előkotorászom a mobilomat és hívom a rendőrséget. Vagy csendes szemlélőként hagyhattam volna, hogy dühöngjenek és bántalmazzanak bennünket tovább. Más ötletem nincs”.

Ahogy arról beszámoltunk, az MSZP városi elnökségének tagját garázdasággal gyanúsították meg, miután vasárnap szóváltásba keveredett a fideszes Dombay Zsolttal. A vita pedig tettlegességig fajult, az érintettek dulakodni kezdtek, Rédei pedig egy fegyverrel vagy annak utánzatával többször a levegőbe lőtt - írja a 24.hu.

Az MSZP-s Rédei Ottó még augusztusban költözött össze Dombay volt élettársával, miután Dombay többször is életveszélyesen megfenyegette őket. Vasárnap este háromnegyed 8 körül Rédeiék Dombay lakásához autóztak, hogy ruhákat hozzanak el onnan. Amikor az asszony kilépett a kocsiból, Rédei elmondása szerint az ott várakozó Dombay, valamint Dombay édesanyja és húga nekiesett a nőnek. Erre Rédei is kiugrott az autóból, dulakodni kezdtek. „Kést láttam Dombay kezében, ekkor visszaültünk az autóba és elhajtottunk” – mondta az MSZP-s politikus a 24.hu-nak korábban. Arról is beszélt, hogy volt nála egy „patronos játékpisztoly”, ám egy későbbi Facebook-posztjában már riasztófegyvert említ, illetve azt, hogy kénytelen volt kétszer a levegőbe lőni.

Az ügyet egyébként elfogultságot jelenthetnek be a szentendrei rendőrök, ebben az esetben az ügyet más kapitányság vizsgálja majd.

 

24.hu