h i r d e t é s

MZP nem ül be a parlamentbe

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

MZP nem ül be a parlamentbe

2022. április 07. - 05:29

Szerinte Gyurcsány Ferenc és a háború miatt nem tudott jobb eredményt elérni az ellenzék.

Forrás: RTL.hu

Márki-Zay Péter a vereséghez vezető okokról beszélt, illetve felvázolta, hogyan látja az ellenzéki összefogás jövőjét és saját feladatait a következő négy évben.

Az ellenzéki összefogás kormányfőjelöltje az RTL késő esti Híradójának adott interjút, amiben bocsánatot kért a választási vereség miatt. Elmondta, nagy kudarc számára, hogy sem országosan, sem a választókerületben nem tudott nyerni.

A beszélgetés kezdetén egyebek mellett elhangzott, hogy  

  • véget érhet a Márki-Zay-mítosz, ami szerint őt mindig alábecsülték, de aztán mindig győzni tudott.
  • Számára mindkettő nagy kudarc, hogy sem az országban, sem választókerületében nem tudott nyerni.
  • Megbukott a stratégia, hogy a Fidesz ellenzéki összefogással megverhető, pedig ő nagyon hitt benne.
  • Szerinte a baloldali szavazókat sikerült mind megszerezni, az ellenzéki összefogás végül a jobboldali szavazók közül veszített sokat, hiába sikerült közülük sokat a kampányban megszólítani.
  • Szerinte ő jobboldaliként olyan embereket is meg tudott szólítani, akiket egy baloldali jelölt sohasem,
  • miközben nagyon sok fiatalt is tudtak mozgósítani.

Miért nyert ekkorát a Fidesz?

Arra a kérdésre, hogy miért nem sikerült végül mozgósítani a vidéket, két okot említett, Gyurcsány Ferencet és a háborút. Szerinte a Fidesz folyamatosan mérte a választói hangulatot, hogy miképp reagálnak egyes üzenetekre, és erre alapozva mindig finomhangolta a stratégiáját. Ezért nem is szerepelt szinte egyáltalán a kampányban például Soros György, mert vele már nem lehet mozgatni az embereket. Ezzel szemben a Demokratikus Koalíció elnökének figurája köré négy kampányt is felépített a Fidesz: volt annak idején a Gyurcsány-show, aztán jött a Mini-Feri, majd a 100 százalék Gyurcsány, végül a „veszélyesek”.

Az a hihetetlen, hogy még 12 év után is a Gyurcsány  a legnagyobb fegyvere a Fidesznek, és ez hihetetlen módon tudta távol tartani a jobboldali szavazókat az összefogástól.

Az interjú során később úgy fogalmazott: egyértelmű, hogy 

a Gyurcsány-faktor miatt nyert a Fidesz ekkorát.

Ami a háborút illeti, ha kitör egy katonai konfliktus, az szinte mindig a hatalomban lévőt erősíti, hozzá fordulnak védelemért, biztonságért, ezért Márki-Zay szerint 

az ellenzéknek gyakorlatilag nem volt esélye maga javára fordítani azt sem, hogy Orbán Viktor korábban kifejezetten jó viszonyt ápolt az agresszor orosz elnökkel.

A „katonának elviszi a gyerekeinket meghalni Ukrajnába” hazugságkampány iszonyatos mértékben hatott – tette hozzá a saját nyilatkozatából kiragadott, a propagandamédia által elferdített és sulykolt mondatára utalva. Ebből később azt az üzenetet sikerült a Fidesznek célba juttatni, hogy az ellenzék háborúpárti, miközben a Fidesz a béke oldalán áll. 

Ki nem állt mögötte az ellenzékből?

Márki-Zay beszélt arról is, hogy az ellenzéki összefogás kampányában nem állt igazán mögötte se a Demokratikus Koalíció, se a Jobbik. A választás elvesztése óta nem is beszélt e két párt vezetőivel. A felvetésre, hogy Jakab Péter őt tette felelőssé a választási kudarcért azt mondta: „felelősnek érzem magam én is”. 

Donáth Anna, a Momentum elnöke és az LMP is bocsánatot kért a szavazóktól a sikertelen választási szereplés miatt. „A felelősség vállalása mellett bocsánatkérésre nincs szükség?” – hangzott a kérdés, amire Márki-Zay Péter így felelt:

Nem tudom, kitől kell bocsánatot kérni, de ezennel kijelentem, hogy mindenkitől bocsánatot kérek.

Marad polgármester

A kérdésre, hogy beül-e a parlamentbe, döntött-e már erről, az ellenzéki összefogás pártjainak listavezetője így válaszolt:

Igen, úgy döntöttem, hogy nem fogok beülni a parlamentbe, mert meg kell védjem a hódmezővásárhelyi gyerekeket attól, hogy a Fidesz elvigye őket Ukrajnába katonának.

Ez utóbbi kijelentését azzal magyarázta, hogy a kampányban az ellenzéki összefogást a Fidesz végig olyan hazugságokkal vádolta, amiket egyébként ők maguk tettek. Márki-Zay példaként a migránsok betelepítését, a fizetős egészségügyet hozta fel, valamint hogy a rezsicsökkentést a Fidesz fogja megszüntetni, nem ő. 

Azt, hogy ki kaphatja meg a mandátumát, az ellenzéki összefogás pártjaira bízza majd, mondta Márki-Zay Péter, aki a következő négy évben nem szeretné magára hagyni az ellenzéki összefogásban bízó választókat, és saját párt indítását tervezi. (rtl.hu)