Nagyon fényezi magát Rétvári Bence

Nincs könnyű helyzetben a magyar egészségügy, az illetékes minisztérium államtitkárainak mégis sikerült önmaguk fényezésére felhasználni a súlyos gondokkal terhelt szférát.
Nem lehet könnyű az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárának lenni abból a szempontból, hogy időről-időre kamera elé kell állni és arról nyilatkozni, hogy mekkora eredményeket sikerült elérni az oktatásban, az egészségügyben és a szociális szférában - írja a sztárklikk.
Most éppen Rétvári Bencének a tárca parlamenti államtitkárának sajtótájékoztatójából tudtuk meg, hogy a kormány támogatja a kórházépítést, és a meglévő intézményekben is jelentős fejlesztések történtek, eszközfejlesztésekre például 500 milliárd forintos forrást nyitottak meg. Mészáros János helyettes államtitkár szerint az új kórház építésére 1 milliárd forintot különítettek el. Az új intézmény helyével kapcsolatban annyit tudott elmondani, hogy várhatóan Budán épül majd fel, de azon belül a helyszín még kérdéses.
Örömünkre szolgál, hogy a kormány képviselőinek sikerült a pozitívumot megtalálniuk saját munkájukban, a problémákról persze most sem esett szó. Nevezetesen arról, hogy hány milliárdot vontak ki 2010 óta az egészségügyi szférából és mekkora adósságállományt voltak kénytelenek a kórházak felhalmozni ennek következtében. Arról már nem is beszélve, hogy aki gyakran kényszerült arra, hogy akár látogatóként, akár páciensként hazai kórházakat keressen fel, az pontosan tudja, hogy milyen körülmények között kényszerülnek dolgozni és gyógyulni az érintettek a hazai egészségügyben. Nem ritka az omladozó vakolat, a vizes falak, az elrozsdásodott vezetékrendszer és az elavult műszerek sem.
Az új budai kórház építése valóban örömteli esemény, de a helyszín indoklásával adós maradt a minisztérium. Nyilván a budai oldal lakóitól sem vitatja el senki a jogot, de mintha a pesti oldalon kicsit többen laknának, anyagi helyzetük ugyanakkor mégis kevésbé engedi meg egy szép, új egészségügyi magánintézményben való gyógyulást. Így laikus szemmel nézve kevésbé érthető, hogy miért pont Budán kell felépíteni az új, modern intézményt.
















