h i r d e t é s

Nagyon sok embert várnak Göncz Árpád temetésére

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagyon sok embert várnak Göncz Árpád temetésére

2015. november 06. - 08:39
0 komment

A volt államfőtől délután 3-kor vesznek búcsút az Óbudai temetőben, a 16-os parcellánál. Végakaratának megfelelően rendhagyó, nem államfőnek járó temetése lesz. Göncz Árpád 94. életévében, október 6-án hunyt el.

Göncz Árpád temetésén egykori rabtársa, Mécs Imre mond beszédet. Itt volt némi kavarodás: a családnak nem tetszett Mécs beszéde, aki először nem akart változtatni rajta, később mégis engedett, személyes hangvételűre írta a politikai beszédét - írja a VS.

Göncz Árpádtól Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát vesz búcsút római katolikus szertartás keretében, a temetésen közreműködik Koncz Zsuzsa, Bródy János és Bálint András. Göncz Árpád maga kérte, hogy ne állami protokoll szerint temessék el.

Temetésén részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök valamint Áder János köztársasági elnök is, magánemberként. Több volt vagy jelenlegi állam és kormányfő érkezik külföldről is, ám a pontos lista egyelőre nem ismert.

Rendkívüli járatok indulnak

Rendkívüli járatot és nagyobb buszokat indít a Budapesti Közlekedési Központ az Óbudai temetőhöz pénteken. 

Napközben az Óbudai temetőig meghosszabbított útvonalon közlekedik a 17-es villamospótló, 218B jelzéssel pedig rendkívüli buszjárat áll forgalomba a Szentlélek tér és az Óbudai autóbuszgarázs között, a 218-as busz menetrendjével összehangolva. Emellett a 118-as busz vonalán egész nap nagyobb befogadóképességű, csuklós buszok közlekednek.

Várhatóan délelőtt tizenegy és este negyed hét között a 17-es busz a Szent Gellért téri metrómegálló és az Óbudai autóbuszgarázs között közlekedik, érintve az Óbudai temetőt. Ugyanebben az időszakban a 218B rendkívüli autóbuszjárat a HÉV felől megy a sírkert felé.

Az Óbudai temető környékén várhatóan megnövekedő közúti forgalom miatt, a késések elkerülése érdekében a 160-as és 260-as vonalon több autóbusz áll forgalomba, ezért délelőtt tizenegy órától a nap végéig változik az alacsonypadlós buszok indulási ideje - olvasható a közleményben.

A BKK azt javasolja az embereknek, hogy a sírkert megközelítésére az egyéni közlekedés helyett válasszák a tömegközlekedési járatokat. Korábban a Göncz Árpád Alapítvány szintén ezt tanácsolta.

 

vs.hu (Címlap: Forrás: stop.hu)