h i r d e t é s

Nagyot drágul a kötelező

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nagyot drágul a kötelező

2015. november 02. - 08:42
0 komment

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díjai 10-15 százalékkal drágulhatnak a ma kezdődő kampányban, de még így is jóval elmaradnak a régió átlagától.

A kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjai 10-15 százalékkal drágulhatnak a ma kezdődő kampányban, de még így is jóval elmaradnak a régió átlagától - mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs főosztályvezetője az M1-en.

Romániában kétszer, Németországban négyszer annyit kell kifizetniük az autósoknak a kgfb-re, mint Magyarországon - tette hozzá.

A várható drágulás okai között említette, hogy 2015 első fél évének végén az átlagdíj Magyarországon évi 21 900 forint volt, miközben a biztosítók átlagosan egy kárra 490 ezer forintot fizettek ki. A kgfb átlagos díja 2009-ben még 34 800 forint volt - tette hozzá.

A főosztályvezető elmondta azt is, hogy a becslések szerint a kgfb-t nem fizetők számát a szakértők mintegy 100 ezerre becsülik.

A mostani kampányban a kgfb-vel rendelkezők mintegy 44 százaléka érintett, akik még 2010 előtt vásárolták gépjárművüket, az ő biztosításuk az év végén jár le. Az azóta vásárolt járműveknél a vásárlástól számítva egy évig tart a biztosítás hatálya, akkortól lehet másik biztosítót választani.

 

MTI (Címlap: Forrás: retrofm.hu)