h i r d e t é s

Napi 1,1 métert haladnak a munkálatokkal

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Napi 1,1 métert haladnak a munkálatokkal

2018. május 28. - 18:58

Nem űrállomás építése a feladat, mindössze 281 méter hosszan kéne újraburkolni és járdát építeni egy egysávos utcában. Ez nem sikerül "Szent István városának" több mint egy éve.

Balkáni állapotok uralkodnak Esztergom egyik történelmi utcájában.

Lényegében arról van szó, ahogy 2017. március 21-én a mi is megírtuk, hogy a Basa utca – Szent Tamás utca közötti 281 méter hosszú szakaszon az útburkolat mellett a járdát is felújítják, a Vasvári Pál utcában.


A "Szenttamás főutcája" lehetne, ha szorult volna némi teheség, kreativitás a döntéshozókba.

A munkálatok idején az ott élők türelmét és megértését kéri Esztergom Város Önkormányzata.

Azonban a munkaterületről még tavaly levonultak a munkások, a járda is félbe maradt, az útról nem is beszélve.


A Szent Tamás utca felől indultam el a felújítás alatt lévő Vasvári Pál utcán.


A szegélyköveket részben lerakták, itt már alapozták a járdát.


Pontosan olyannak kellene lennie a bal oldali járdának, mint a jobb oldali, pár méteres szakasznak. Az út a Balkánt idézi. Romániával példálózni felesleges, ott a legistenhátamögöttibb faluban is kezd jobb lenni az utak minősége.

A lehány csövekről jut eszembe. 2018 április 6-án a Városháza újabb tájékoztatást adott ki a Vasvári Pál felújítása kapcsán.

"Esztergom Város Önkormányzata megbízásából történik a Vasvári Pál utca felújítása. Az ívóvízvezeték kicserélése és a házi bekötések teljeskörűen elkészültek. Jelenleg folyik a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárása és az ÉDV ZRt. és az Önkormányzat közötti átadás. Az átadást követően kerülhet sor az útépítést végző kivitelezőnek az építési terület visszaadására. A Főépítészi Kabinettel egyeztetve a Vasvári Pál utca burkolata aszfalt burkolat helyett kőburkolattal kerül kiépítésre. Az idei évben az utca felújítása elkészül."

- írta a városi portál

Tűz volt és nem volt víz

Valami baj lehet a "jelenleg folyó műszaki átadás-átvétel" nevű bürokratikus folyamattal, hiszen 2018. május 14-én éjjel kigyulladt egy családi ház a felújítás alatt álló utca közepén.


Forrás: szeretgom.hu

A kiérkező tűzoltók szerencsére gyorsan eloltották a tüzet, viszont kiderült, hogy az utcán lévő tűzcsapokban nincs víz! Az oltáshoz szerencsére elegendő volt két tűzoltóautó saját tartályában lévő mennyiség.

- írta a szeretgom.hu


Nem teljesen világos, hogy ennek a "szálkás" járdaépítésnek mi értelme van. A házak lépcsőzetesen épültek az út mellett és ahogy mendegél az ember, egyszercsak elfogy a járda.


Antik, kopott, régi, gazos, garázssor. Felette rohad a szalagkorlát, Balkán, mondom.


De ha zsonglórködünk a PhotoShoppal, akkor egészen hatásos képeket készíthetünk a szomorkás alapanyagból.


A garázs előtti gaz elárulja, hogy ezt a beruhását nem a múlt héten hagyták el a kivitelezők.


Egy kereszteződéshez értem. Jobbra a Nap utca, egyenesen folytatódik a Vasvári Pál utca.


Ezen a szakaszon mindössze az aszfaltot marták fel, a rossz minőségű úton jobban kopik az ide kényszerülő autós gumija (hasonlóan a vasútállomás környéke - a szerk.) - a gumicserét az Önkormányzat állja?


Ez pontosan olyan szar, mint mióta az eszemet tudom. Esztergom első embereinek nagy tehetsége van a szar konzerválásához.


Majdnem jó.

Tessék mondani, mikor lesz kész?