h i r d e t é s

Napokig fektették egy koronavírusos beteg mellett

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam

Napokig fektették egy koronavírusos beteg mellett

2020. október 17. - 06:06

 

Napokig nem vizsgálták meg, és egy covidos beteg mellé fektették egy fővárosi háziorvos páciensét egy budapesti kórházban.

A kép illusztráció! - Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Napokig fektették egy koronavírusos beteg mellett, és nem vizsgálták meg egy fővárosi háziorvos páciensét az egyik budapesti kórházban. Ezt állítja Fodor Ferenc háziorvos.

Az orvos az RTL Híradónak azt mondta, betegét erős fájdalmakkal, szívinfarktus és tüdőembólia gyanújával vitték kórházba, ahol egy covidos mellé fektették be. Betegétől úgy tudja, napokig meg sem vizsgálták. Végül kiderült, hogy epehomok okozta a panaszát.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közölte, hogy Covid-19 gyanújának felmerülése esetén minden fekvőbeteg-intézet köteles a beteget megfelelően izolálni, és a koronavírus PCR-tesztet elvégezni. Ezt követően intézkedni kell a beteg átszállításáról a kijelölt intézménybe.

Egy szeptember eleji miniszteri rendelkezés szerint a kórházaknak az eddigi 10 százalék helyett ágyaik 20 százalékát kell felszabadítaniuk. A tárca szerint az intézkedés semmilyen negatív hatással nem volt a nem covidos betegek ellátására. (nlc.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s