Napokon belül indul a 16-18 évesek oltása is Pfizer vakcinával
Folyamatosan javuló járványszámok mellett is naponta ülésezik az operatív törzs, hogy a koronavírus-járványt az ország mihamarabb legyőzze. Rengeteg oltást is beadtak kedden.
György István, az oltási munkacsoport vezetője az oltási terv végrehajtásáról beszélt, leszögezve, hogy Magyarország továbbra is a második az EU-ban az átoltottságot tekintve. A regisztráltak közül 1,2 milliónyian nincsenek beoltva.
"Most először mondhatom azt, hogy már nem a vakcinamennyiségen múlik, hogy ki mikor kapja meg az oltást", hanem az embereken.
Már nem kell várni a háziorvosra, csak fel kell menni az eeszt.gov.hu portálra, és időpontot foglalni.
Felidézte, először az egészségügyiseket oltották az országban, majd az időseket és a krónikus betegeket, ezután a rendvédelmisek és a pedagógusok következhettek.
Aláhúzta, hogy aki most jelentkezik oltásra, napokon belül oltást kaphat, aki most regisztrál, csütörtökre kaphat Sinopharm vakcinát.
Érkezett 324 ezer AstraZeneca oltás, ebből 200 ezer kórházi oltópontokra megy, ezekkel oltják a regisztrálókat jövő hétfőtől péntekig. A kedden érkezett Pfizerrel a regisztráltak második körös oltására és a 16-18 évesek oltására jut, ami napokon belül megkezdődhet.
Bejelentette György István azt is, hogy akik 3 hónapon belül fertőzöttek voltak, azok is regisztrálhatnak oltásra, és meg fogják azt kapni.
Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese a tájékoztatón elmondta, több mint 610 maszktalan embert találtak kedden, vendéglátóhelyeken kívüli üzletek esetében egy esetben éltek zárással.
Müller Cecília országos tisztifőorvos bejelentette, hogy megjött egy 24 ezres Janssen-szállítmány, és úton van a kormány tehergépe 400 ezer Sinopharm vakcináért. Jön még 44 400 Moderna és 324 AstraZeneca oltás is.
Ő is hangsúlyozta, hogy "aki most regisztrál, napokon belül oltást fog kapni."
Kiemelte még, hogy lassan csökken a kórházban ápoltak száma, és kevesen kerülnek le egy-egy nap lélegeztetőgépről is - gyógyultan.
Bejelentette, a diplomaták is kapnak oltást, a viszonosság jegyében itthon a külföldi budapestieket oltják, és az NNK elvárja, hogy külföldön beoltsák a magyar diplomatákat.
A véradással kapcsolatban tisztázta: nem kell ilyet elhalasztani, akár már másnap történhet véradás, ha semmilyen panasz nincs, de azért azt ajánlja, hogy "kell néhány nap pihenés az oltás után, mégiscsak 4 deciliter vér leadása történik egy véradás során."
Beszélt még a várandósok védelméről is, illetve azokéról, akik a közeljövőben terveznek kisbabát.
"Éljenek a védőoltások lehetőséggel, minél előbb oltassák be magukat! Akik áldott állapotban vannak, Pfizer vagy Moderna vakcinát tudnak felvenni, orvosi javallatra bármelyikkel" - nyomatékosította.
Ehhez továbbra is regisztrálni kell, ezt követően pedig időpontot foglalni - fűzte hozzá.
Azt is bejelentette, csütörtöktől újra lesznek daganatos betegségekkel kapcsolatos megelőző szűrővizsgálatok:
- hölgyeknek mellvizsgálat mammográfiával
- méhnyakrákszűrés 25-65 év közöttieknek
- vastagbélrákszűrés 50-70 év között mindkét nemnél.
Ezek a vizsgálatok két hétig szüneteltek. (Infostart)