h i r d e t é s

Ne épüljön akkumulátorgyár Debrecenben - Nyílt levél

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ne épüljön akkumulátorgyár Debrecenben - Nyílt levél

2023. január 18. - 10:47

Nyílt levelet írtak az épülő debreceni akkumulátorgyár környékén élők a térség országgyűlési képviselőjének, amelyet változtatás nélkül közlünk.

Forrás: Debreceniek az akkumulátorgyár ellen/Facebook

"Tisztelt Országgyűlési Képviselő Úr!

Biztosak vagyunk abban, hogy Ön és képviselőtársai is nyomon követik azt, a városunk és jó néhány megyei település sorsát- több emberöltőre meghatározó, nehéz döntési folyamatot,- ami egy fokozottan veszélyes üzemű „giga beruházásról”szól.

Felgyorsultak az események, hisz az 2022. augusztus 9-ei bejelentés után-miszerint akkumlátorgyár épül- majd 2022. dec.5-én kérték meg a hatósági engedélyt. A két időpont között ismertek hiányában döntött a debreceni közgyűlés többsége a Déli Ipari Park területének eladásáról.

A felgyorsuló események, az állampolgárokat, Debrecen és a megye lakóit váratlanul érték, s nagy felháborodással fogadtuk, hogy nélkülünk, a fejünk felett hoznak generációkat veszélyeztető döntést.

A  kikényszerített január 9.ei közmeghallgatáson számtalan szakmai kérdésre nem kaptunk válasz, közel ezer ember egységesen elutasította a gyár építését, s kifogásoltuk, hogy a döntés előtt nem kérték ki a lakosság véleményét.

Ön és képviselőtársai, akik minket képviselnek eddig nem hallatták hangjukat, nem láttuk Önöket a közmeghallgatáson sem!

Úgy éreztük, hogy a fejünk felett Debrecen város vezetői, a Kormány jóváhagyásával eladják a jövőnket, gyermekeink, unokáink egészségét veszélyeztetve.

Miután ez az épitkezés-sorozat/több gyár, üzem/Debrecen teljes lakosságát, Mikepércs, Sáránd, Derecske, Ebes, Hajdúszovát, még Hajdúszoboszlót is érinti, sőt Békés megye egy részét is.Elvárjuk,hogy Önök, akik a mi képviseletünkre választódtak vállalják azt, hogy az akkumlátorgyár építésének  ellenzőivel végre leülnek beszélgetni a problémákról. Ne dugják homokba a fejüket, vállalják a véleményüket, s segítsenek a törvényes eljárásrend betartatásában, hisz engedély nélküli építkezések zajlanak, kiváló minőségű termőföldön!

Kérjük, hogy még 2023. január 20-ai közmeghallgatás előtt adjanak lehetőséget a lakossági képviselőinkkel való eszmecserére! Nekünk egy semleges helyszín, bármilyen időpont megfelel! Nézzünk szembe a problémákkal, vállalják az arcukkal a véleményüket, hisz a többség akarata kötelez!

A lakosság jóváhagyása nélkül ebben az ügyben ne szülessen döntés! Haladéktalanul várjuk válaszukat!

Debrecen: 2023. január 18.

Üdvözlettel:

Ne épüljön akkumulátorgyár Debrecenben aktivistái: Szabó Tamás, Somogyi László, Tukoráné Kádár Ibolya, Szabó Zoltán "