h i r d e t é s

Néhány ezresért verték össze a 89 éves férfit

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Néhány ezresért verték össze a 89 éves férfit

2015. december 16. - 12:48
0 komment

Vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy 32 éves kecskeméti férfi és 13 éves társa ellen, akik 2015. június 12-én Kecskeméten kiraboltak egy 89 éves férfit.

Meglátták, hogy van nála készpénz, ezért elhatározták, hogy megszerzik azt. Követni kezdték az idős embert majd egy lépcsőházban egyszerre csaptak le rá: falhoz nyomták és kiütötték a kezéből a járóbotot, végül 3850 forintot vettek el tőle. Ezután futva távoztak a zsákmányukkal, melyet elköltöttek. A nehezen mozgó idős férfi a rablás miatt a fején, testén több helyen és a karjain 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A rendőrök még aznap elfogták a két bűnözőt, az idősebb rablót őrizetbe is vették. A 32 éves férfinak nem ez volt az első rablása. Először a kecskeméti köztemetőben egy nehezen mozgó, idős férfitől ellopott ezer forintot, majd az utcán úgy fosztott ki még egy idős férfit, hogy kitépte a nyakából a közel ötvenezer forint értékű nyakláncát.

A büntetett előéletű felnőtt vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást, míg gyermekkorú társa szabadlábon védekezik. Az idősebb rablóval szemben végrehajtandó fegyházat és közügyektől eltiltást, míg a gyermekkorú vádlottal szemben javítóintézeti nevelést indítványozott az ügyész.

blikk.hu