Sajnos minden alkalommal elszorult a szívünk, amikor gyermekeikkel érkező szülők jöttek a Petőfi térre. Ezek a gyermekek már korán megtanulják, hogy mit jelent a nincs, beleszülettek a szegénységbe. Úgy látjuk, hogy legtöbbjüknek már születéskor eldől a sorsuk, esélyük sincs arra, többre vigyék, mint a szüleik.

A koronavírus járvány miatt az utcai ételosztás még szünetel, ennek ellenére igyekeztünk a legrászorultabb emberekhez eddig is eljutni.

Június utolsó vasárnapján úgy gondoltuk, a magunk módján, lehetőségeink szerint, a debreceni nehéz sorsú gyerekeknek szerzünk egy kis örömet, viszünk fényt az életünkbe.

A délelőttöt a Kamilla Családok Átmeneti Otthonában és a Szeta Nap utcai otthonában töltöttük. Mindkét intézményben biztosítják, hogy a családok a gyermekeikkel együtt éljenek, segítséget nyújtanak a szülőknek a gyermekek ellátásához, gondozásához. Öröm volt látni, hogy mindkét intézményben szeretetben élnek a családok. A szülők segítik egymást, a gyermekek is ezt a példát látják.

Régi ismerőseink, hisz' az utóbbi években több alkalommal voltak az étel -osztásainkon, illetve mi is vittünk élelmiszert a számukra. Így tettünk most is. A szülők örömmel fogadták a töltött káposztát, jutott bőségesen minden családnak. A mi "fizetségünk" a gyermekek örömtől csillogó szeme volt.

Naponta újabb és újabb debreceni lakosok keresnek meg bennünket, hogy támogassuk őket. Eddig senkinek sem mondtuk, hogy nem, mert meggyőződésünk, segítenünk kell, mind többen higgyenek abban, azért mert szegények, ugyanolyan emberek, mint azok, akiknek az élet napos oldalán jutott hely.

Az egyesület természetesen a maga lehetőségei szerint a jövőben is teszi a dolgát, de teljesítő képességünk határait feszegetjük. Eddigi "védenceink" továbbra is számíthatnak ránk, de ezt a kört tovább nem tudjuk civil szervezetként, anyagi támogatás nélkül, tovább bővíteni. Szeretnénk az utcai ételosztást is újra elindítani, amint erre lehetőségünk lesz.

Sajnos bárki kerülhet olyan élethelyzetbe, hogy segítő kézre, egy jó szóra, emberi hangra lenne szüksége. Úgy hisszük, hogy a szeretet, a segíts felebarátodon örök emberi értéke, - egyben az emberség fokmérője -, napjainkban különösen fontos. A járvány miatt nagyon sokan vesztették el a munkájukat, vált bizonytalanná az egzisztenciája.

Bogdán Lászlóval együtt valljuk: "Számunkra természetes, hogy ha tudunk, adunk. Életünk természetes része a gyengék, elesettek segítése. Nem várunk köszönetet, örülünk, hogy adhatunk."

A szegények többsége jobban fél az éhezéstől, mint a vírustól. Mert enni minden nap kell/ene/!

Szabó Zoltánné
az egyesület alelnöke