h i r d e t é s

Nem az agrártárca feladata a felvásárlási árak meghatározása

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem az agrártárca feladata a felvásárlási árak meghatározása

2018. augusztus 17. - 16:35

A Magyar Liberális Párt szolidaritást vállal a magyarországi almatermelőkkel, akiknek az idei alacsony felvásárlási árak a termelői önköltséget sem fedezik. 

Illusztráció: MTI

Kénytelenek vagyunk azonban ismét hangsúlyozni, hogy a termelők versenyképességének növelése helyett a piaci folyamatokba beavatkozni akaró állam valamennyi hazai gyümölcstermelőnek, így az almatermelőknek, valamint a fogyasztóknak is károkat okoz, hiszen a szabad piacon való állami beavatkozás minden esetben a termelők versenyképességének romlását és a fogyasztói árak emelkedését eredményezi.

Nagy István agrárminiszter alapvető szereptévesztésben van, amennyiben úgy gondolja, hogy a kormányzat feladata lenne az árak meghatározása akár az alma, akár más termények esetében. Történelmi tapasztalatokból tudhatjuk, hova vezet az a világ, amelyben a kereslet és kínálat elemi törvényei helyett az Elnöki Tanács, az állampárt vagy az állami tervhivatal politikai akarata szabja meg a különböző termékek és termények árait.

A piaci folyamatok helyett az állami beavatkozást preferáló etatista gazdaságpolitika kudarcát tapasztalhattuk meg a szocialista társadalmi és gazdasági rendszer bukásakor a rendszerváltást megelőzően - és ugyanez a kudarc vár az Orbán-rendszer gazdaságpolitikájára, amennyiben a jövőben is figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a világgazdaság alapvető törvényei és az EU szabad piaca nem áll meg Hegyeshalomnál.

A mindenkori kormányzat és az agrártárca valódi felelőssége abban állna, hogy a rendelkezésre álló Európai Uniós és hazai forrásokat saját klientúrájának további gazdagítása helyett a magyar gazdák, így például a hazai almatermelők versenyképességének növelésére fordítsa, hogy a piac által elvárt áron és minőségben tudjanak versenyképes termelő tevékenységet végezni.

Amennyiben piaci folyamatok helyett politikai akarat határozza meg az alma - és más mezőgazdasági termények - felvásárlási árát, az tovább rontja a hazai gazdálkodók versenyképességét, rövidtávon is növeli a magyar alma fogyasztói árát, ez pedig - ismervén a hazai fogyasztók árérzékenységét - az import arányának további növekedését és a magyar gazdák piaci helyzetének egyre erősödő marginalizálódását fogja eredményezni.

Magyar Liberális Párt - Liberálisok