h i r d e t é s

Nem azt mondták Feri, hanem…

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Nem azt mondták Feri, hanem…

2017. március 07. - 18:53

Röviden a szombati Gyurcsány beszédről

Forrás: 24.hu

Nagy a csend a hétvégi DK kongresszus óta mind az ellenzéki, mind a kormánypárti oldalon. Valoszinűleg azért, mert valójában nem történt semmi, csak megtudtuk, amit eddig is mindenki tudott. Jól érezték ezt most még a szocik is, akik az RTL Klub érdeklődésére, miszerint mit szólnak Gyurcsány Ferenc kritikájához, csak annyit reagáltak: semmit.

Nem nagyon tudna erre most mást mondani egy átlagos választó sem.

Az állampolgárok szintjén sem történt ugyanis semmi különös szombaton, csak egy nagyra nőtt pasas erőlködött felpuffadt fejjel, aki valaha szebb napokat látott.

Szomorú Gyurcsány szempontjából. De esély az országnak, hisz arra ébredezik a remény, hogy Magyarország elkezdheti majd élni azt az életet, amit érdemel.

Elemzői szempontból talán épp ezért érdemes néhány szót ejteni a DK kongresszusról. Világossá kezd válni,  hogy Gyurcsány Ferenc tönkreteszi a pártját és rontani akarja a kormányváltás esélyeit. Megkísérlem hát röviden összefoglalni a szombati beszéd politikai relevanciáját, vállalva az agresszió és közutálat minden következményét.

  1. Gyurcsány Ferenc elárulta a kormányváltást. Gyurcsány intelligens ember, aki pontosan tudja, hogy 1, azaz egy listával van a legnagyobb esély az Orbán-kormány buktatására. És pontosan ezt akarta és akarja a szocialista Botka László is. Félreértés ne essék, a kezdetek óta ezt kommunikálta, tessenek utána nézni pl. itt. Erre Gyurcsány azt mondja, hogy megértették, hogy "Botka László vezetésével az MSZP önálló listán fog indulni 2018-ban. Ha így akarjátok így lesz.” De, hogy a klasszikussal éljek. „Nem azt mondták Feri, hanem hogy menj a picsába.” Sajnos olyan országban élünk, hogy nem csak a fideszes megmondó emberek hazudnak, hanem a DK első embere is. Ez azonban egyre inkább csak az ő leghűségesebb társait érdekli, mert egyre kevésbé érdekes mások számára.
  2. Gyurcsány Ferenc konkrétan leleplezte magát: ott tart, hogy már semmi, sajnos a saját, lelkes pártja sem érdekli, csakis ő maga. Ha nem így lenne, akkor megvárta volna, amíg egyébképártja és az MSZP megkezdi a tárgyalásokat. Merthogy azok még el sem kezdődtek. Ha nem csak önmagával lenne elfoglalva, akkor Gyurcsány nem hazudna. Körülbelül ilyen egyszerű. Akkor azt mondaná: barátom, van abban igazság, amit mondasz, az emberekért, a kormány leváltásáért nem kérek helyet a közös listán, de itt vannak tehetséges és bátor társaim, nekik helyük kell legyen az új Országgyűlésben. Ehelyett csúsztat, üt, vág, kalimpál.
  3. Sajnos Gyurcsány elveszítette a maradék hitelességét is mindezzel. Ő pontosan tudja, hogy a társadalmi erőket össze kell fogni. De ez a szombati beszéd hadüzenet volt. És nem Orbánnak. Ez nem hiba, ez bűn. Jó volna, ha a választásra a józan és demokrata DK szimpatizánsok a kormányváltás hitével érkeznének majd. Akkor ugyanis nem ellenzék ellenes proteszt szavazatok születnének, hanem ők is részesévé válnának annak, ahogy Orbán megy a lecsóba.

 

Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s