h i r d e t é s

Nem ért véget még Kecskeméten sem az "ügynök-vád"

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Nem ért véget még Kecskeméten sem az "ügynök-vád"

2016. április 01. - 13:06
0 komment

 

Varga egy polgári pert elsőfokon már megnyert Király József ellen „ügynök-vád” miatt, a szocialista politikus pénzbüntetést kapott. Most mégis mintha egymásra várnának a bíróságok.

baon.hu

„Én már a legelső tárgyaláson elmondtam, mit várok Király Józseftől. Elnézést, bocsánatot, és az újságokban ezt lehozni nyilvánosan” – mondta el Varga László nyugalmazott református lelkész, volt KDNP-s országgyűlési képviselő a kecskeméti szocialista frakcióvezető ellen indult per csütörtöki, érdemi tárgyalás nélkül véget ért harmadik „fordulóján”.

Varga László azért jelentette fel rágalmazás és becsületsértés miatt Király Józsefet és Riczu Pétert, az MSZP 2014-es önkormányzati képviselőjelöltjét, mert szerinte sajtótájékoztatókon „személyére nézve valótlan és sértő kijelentéseket tettek”, amelyek aztán több helyen megjelentek az interneten. Varga egy-egy, a hiroshir.hu-n, valamint a vádlottak honlapján megjelent írásra – összesen három cikkre – hivatkozott (a hiroshir.hu üzemeltetője, kiadója az Art Kávézó Kft., amelynek a vádbeli időszakban Király József volt az ügyvezetője, egészen 2014 novemberéig).

A hiroshir.hu-ra 2014 augusztusában „12 milliárd forint felett dönthet egy volt állampárti besúgó?” címmel került fel írás. Ebből Varga szerint egyértelműen kiderül, hogy a vádlottak róla állítják tényként és híresztelik, miszerint „Budai” fedőnéven ügynök és besúgó volt. 
Varga László többször is kijelentette: kétszer is átvilágították, egyszer 2002-ben, majd képviselővé választása után, 2010-ben, és nemhogy nem volt besúgó, hanem éppenséggel róla jelentettek, főleg ifjúságnevelői munkájáról, mindezt pedig a történeti levéltári dokumentumok is bizonyítják.

Varga egy polgári pert elsőfokon már megnyert Király József ellen „ügynök-vád” miatt, a szocialista politikus pénzbüntetést kapott, az ügy másodfokon Szegedre került. Király József vallomásának lényege: 2014 júliusában arról olvasott cikket egy kecskeméti hírportálon, hogy a helyi Fidesz bizonyos körének a birtokában olyan iratok vannak, amelyek egy volt helyi országgyűlési képviselő ügynök- és besúgó múltját bizonyítják.

A szocialista politikus állítja, ő ezek után hét képviselőnek is írt levelet, négy másik mellett Varga Lászlótól sem kapott választ, majd amikor értesült Varga Pallas Athéné Domus Mentis alapítványi megbízásáról, úgy gondolta, újra meg kell fogalmazni a kérdéseit. Király szerint ő nem állított tényeket, csak kérdezett.

Csütörtökön dr. Bihari Ádám bíró bejelentette: érdemi tárgyalást nem tud tartani, mert megkereste a polgári perrel kapcsolatban a Szegedi Ítélőtáblát, de nem kapott választ. Király ügyvédje, Czeglédy Csaba erre elmondta, hogy a táblabíróság felfüggesztette a polgári pert, merthogy bűnösség kérdésében a polgári bíróság a büntetőbírósághoz van kötve. Magyarázatként lapunknak hozzátette: ha a büntetőbíróság kimondja, hogy Király József valótlant állított, akkor ugyanezt kell megállapítania a polgári bíróságnak és fordítva is ez helyzet, azaz ha a büntetőbíróság úgy ítéli meg, hogy Király nem állított valótlant, akkor a polgári bíróság sem dönthet másként.

Czeglédy Csaba megkérdezte Varga Lászlót, nem kíván-e Király Józseffel megegyezni, ekkor hangzott el a cikk elején szereplő mondat. A szocialista politikus a tárgyalás után lapunknak kijelentette, azért nem kér bocsánatot, mert szerinte nincs miért.

Arról még nem tudni, hogy végül a bíróság meghallgat-e tanúként az ügyben volt III/III-as beszervező-és tartótiszteket, ahogyan azt Királyék indítványozták.

BAON.hu


 

h i r d e t é s