h i r d e t é s

Nem gondolta volna, hogy kinek szállít olajat az Iszlám Állam

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem gondolta volna, hogy kinek szállít olajat az Iszlám Állam

2015. december 12. - 10:00
0 komment

Meglepő állítással rukkolt elő egy amerikai pénzügyminisztériumi tisztviselő arra vonatkozólag, hogy kikkel kereskedik az Iszlám Állam. Azt már eddig is tudtuk, hogy olajat adnak el, Putyin már az elmúlt hetekben meg is vádolta a törököket, hogy ők veszik azt meg. Na de van ott még más is.

Bassár el-Aszad // Fotó: EPA

Mint Napóleon

Egy olyan történet bontakozik ki a szemünk előtt, ami már egyszer, jó 200 évvel ezelőtt lejátszódott Európában - írja a privatbankar.hu. Akkor Anglia vont blokádot a Napóleon által uralt Európa köré, és Napóleon is ki akarta éheztetni Angliát. A két fél háborúban állt egymással, megfojtottak volna egymást egy kanál vízben, de hogy, hogy nem, az érdekek úgy kívánták, hogy suttyomban mégiscsak kereskedjenek egymással.

Nos, most is valami ilyesmi történik. A Reuters Adam Szubin amerikai pénzügyminisztériumi tisztviselőre hivatkozik, aki szerint az olaj nem kis hányadát az Aszad-rezsimnek adja el az Iszlám Állam. Kemény harcban állnak egymással, egymás megsemmisítésére törekednek, de amíg ez nem sikerül, addig is vidáman kereskednek egymással, végül is valamiből finanszírozni kell a háborút.

Daesh jövedelmek

Az Iszlám Állam a becslések szerint havi 40 millió dollárért ad el olajat, ennek egy része megy Aszadékhoz. A többi részben a törökökhöz áramlik, ahogy ezt az oroszok is említették, de Szubin szerint még a kurdokhoz is jut belőle. A kereskedelem megnehezítését a török határ lezárásával akarják részben elérni, ami annyiból is előnyös lenne, hogy ott a terroristák mozgása is megnehezülne.

Az Iszlám Állam olajszállításaira már rávetették magukat a légierőt bevető hatalmak: előszeretettel lövik ki az olajszállító járműveket. Amerika szerint nagy kárt az infrastruktúra lerombolásával lehet nekik okozni, hogy így lényegesen visszaessen a jövedelmük.

Elvágni a pénz útját

Az Iszlám Állam által megszállt iraki részeken Irak amerikai támogatással bezárja az ottani bankfiókokat, hogy így se jussanak pénzhez a terroristák. Az Irakban és Szíriában kifosztott banki trezorokból egyébként összesen nagyjából egy milliárd dollárt szedtek össze.

A cél tehát most az, hogy minden finanszírozási lehetőséget megnehezítsenek számukra: ne jussanak a bankoktól pénzhez, ne tudják az olajat eladni és kiszállítani, és egyáltalán semmilyen gazdasági-kereskedelmi infrastruktúrájuk ne maradjon, így ne tudjanak életképes gazdaságot fenntartani, a fegyverutánpótlástól kezdve az élelemig minden gondot okozzon nekik.

Nem lesz elég

Kétségkívül ez a még el nem menekült, ott élő lakosságot is sújtja, ezért ha sokáig húzódik a dolog, számukra kibírhatatlan szenvedést hozhat, esetleg ők is útra kelnek, és akkor menekültek újabb milliói jelennek meg. Éppen ezért mindez kevés, hisz még ha el is apasztják a pénzforrás nagy részét és lerombolják az infrastruktúrát, Aszad serege és az iraki kormányerők akkor sem feltétlenül fogják hamar visszafoglalni a területet. Egy erős hadsereg viszont könnyen legyűrné a meggyengített terrorcsoportot.

 

privatbankar.hu