h i r d e t é s

Nem lesz 1 milliós 7 személyes autó

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Nem lesz 1 milliós 7 személyes autó

2019. február 11. - 18:42

 

Orbán csak a vastagbetűket mondta el, az apróbetű kimaradt

Júliustól 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a három- vagy többgyerekes családok, ha hétüléses új autót vásárolnának. A lehetőségről Orbán Viktor miniszterelnök tegnapi évértékelő beszédében esett szó, majd Novák Katalin, az Emberi erőforrások minisztérium államtitkárának sajtótájékoztatóján erősítette meg az állítást. 

Híradó.hu beszámolója szerint Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár ma arról számolt be, hogy már júliustól igénybe vehető több új családtámogatási lehetőség, melyekre 150 milliárd forintos költségvetési fedezet áll rendelkezésre.

Mint kiderült, a legalább három gyermeket nevelő családok esetében az új 7 személyes autó árának maximum az 50 százalékát teheti ki a vissza nem térítendő állami támogatás, ami legfeljebb 2,5 millió forint lehet. "Ezt az összeget nem utólag térítik vissza, hanem már ennyivel kevesebbet kell eleve fizetni" – írja a Híradó.hu.

Több támogatás jár egy 30 milliós Mercedesre, mint egy 3 milliós Daciára

A hazai piac legolcsóbb 7 személyes új autója, a 3 529 000 forintos listaárú Dacia Lodgy a 2 500 000 forintos támogatás levonását követően már 1 029 000 forint ellenében hazavezethető lesz. Most már tudjuk, hogy ez nem lesz így, ugyanis erre az autóra 1 764 500 forint támogatás igényelhető, amit ha levonunk a listaárból, akkor kiderül, hogy 1 764 500 forintos áron lehet a miénk egy ilyen kocsi. - írja a hvg.hu

Könnyen kiszámolható, hogy a maximális 2 500 000 forintos kedvezmény olyan 7 személyes új autókra vehető igénybe, melyek ára 5 000 000 forint, vagy e feletti. 

Egy 5 390 000 forintos 7 személyes Opel Combo Life 1.2 T Enjoy például 5 390 000 forint helyett már 2 890 000 forint ellenében elvihető lesz, egy 6 492 000 forintos 7 személyes Citroën Grand C4 Spacetourer pedig állami támogatással 3 992 000 forintba fog kerülni.

Mivel felső értékhatárról egyelőre nem tudunk, egy 25 250 000 forintos 7 személyes Mercedes GLS 350d 4Matic Aut. júliustól kedvezményesen 22 750 000 forintba fog kerülni a nagycsaládosoknak. (hvg.hu)


 

h i r d e t é s