Nem lesz unalmas a május Esztergomban! Programajánló
Az elkövetkező hetekben programok sokasága várja az esztergomiakat és nem csak az Esztergomban élőket.
- Május 9-én 9.50 órakor a Pézsa Tibor Sportcsarnokban kezdődik a Magyar Divat és Sporttánc Szövetség Magyar Bajnoksága az esztergomi CARMEN Táncművészeti és Sporttánc Alapítvány rendezésében 8 különböző táncstílusban.
- Május 9-én 10 órától 20 óráig az Esztergomi Dzsámi Múzeum és Kávézóban "Élet a török félhold árnyékában" – Kalandozások a török korban "Történelmi kalandozások" címmel tartanak családi napot. Egész nap múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozások, rendhagyó tárlatvezetések, bemutatók látogathatók.
- Május 9-én 15 órakor a Bazilikánál lévő emléktáblánál megtartja hagyományos, Gizella napi koszorúzását az Esztergomi Német Nemzetiségi Önkormányzat. 16 órától pedig a Széchenyi téren felállított nagyszínpadnál folytatódik a rendezvény német nemzetiségi fesztivállal, amelyen Esztergom, Csolnok, Dorog és Leányvár kórusai, zenekarai és táncosai szerepelnek. A műsorokat utcabál követi.
- Május 9-én 16 órakor az Esztergomi Zsolt Nándor Alapfokú Művészeti Iskolában kerül sor a Szent korona Év programsorozatának következő eseményére. "A Szent Korona-tan és a mai közéleti, alkotmányjogi helyzet" címmel dr. Tóth Zoltán József alkotmányjogász, volt honvédelmi államtitkár tart előadást.
- Május 10-én 10 órakor a Bazilika elől rajtol a XIII. Kínok Kínja kerékpárverseny, a 2015 évi Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság V. fordulója. AZ eredményhirdetés a Bazilikánál kb. 14.30-15 órakor lesz.
- Május 11-én 17 órakor a Helischer József Városi Könyvtárban a Könyvtári Beszélgetések sorozat vendége Dobai Péter, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar költő, író, forgatókönyvíró, dramaturg lesz.
- Május 13-án 17 órakor a PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Iohanneumában a Gasztroegyetem lesz látogatható.
- Május 13-án 18 órakor a Tárlak Szalonban nyílik Heizelmann Izabella festménykiállítása. A tárlatot Gelencsér Gézáné középiskolai rajztanár nyitja meg. Zongorán Kovács Tamás közreműködik.
- Május 14-én 15 órától a Művelődés Házában Dinnyés József előadása, A beszélő köntös nyomában tekinthető meg.
- Május 15-én 10 órakor a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumában Ápolók Napja Tudományos Konferenciát rendez a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Komárom-Esztergom Megyei Területi Szervezete
- Május 15-én 17 órakor a Művelődés Házában Fehér Kornélia képzőművész kiállítását nyitja meg Maronka Csilla színművész, közreműködik Kosztin László – gitár.
- Május 16-án 17 órakor a Szentgyörgymezői Olvasókörben kórushangvverseny lesz a táti Kusik-Land Kft. Szervezésében. A koncerten a Kirkkonummen Kamarikuoro, Finnország kórus és az esztergomi Ars Musica Kórus lépfel.
Városházi információ (Címlap: H. Szabó Sándor felvétele)
@Nem lesz unalmas a május Esztergomban! ProgramajánlóAz elkövetkező hetekben programok sokasága várja az...
Posted by SEJT on 2015. május 7.