h i r d e t é s

Nem minden emlékművet koszorúznak meg Romániában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem minden emlékművet koszorúznak meg Romániában

2020. május 30. - 08:54

A szovjet emlékművet igen, a románt egyáltalán nem koszorúzta meg Tordán a hadsereg

Forrás: digi24.ro

Romániában május 28. a Hősök Napja, ezen a napon a hatóságok emberei, politikusok, civilek és a katonaság is koszorúzni szokott az ország különböző pontjain a katonatemetőkben.

Az úzvölgyi katonatemetőben is román nacionalisták mintegy százfős csoportja ünnepelt csütörtökön, és felolvasták annak a 149 román katonának a nevét is, akik egy - a román hatóságok által hivatalosan cáfolt dokumentum szerint - ott nyugszanak a temetőben. Sőt a hatóságok később azt is megerősítették, hogy állati eredetűek azok a csontok, amelyeket román nacionalista szervezetek az Úzvölgyén eltemetett százötvenedik román katona földi maradványainak tekintettek.

Tordán még ennél is egy fokkal kínosabb dolog történt, ott ugyanis a hadsereg a szovjet háborús hősök emlékművét koszorúzta meg május 28-án, de valahogy megfeledkeztek arról, hogy van emlékmű állítva az elesett román hősök emlékére is, azt pedig teljesen üresen hagyták.

Sajtóinformációk szerint a szovjet háborús emlékműnél teljes csinnadrattával ment le a koszorúzás, beszédek is elhangoztak, majd egy pópa is imát mondott. A helyszínen civilek is tartózkodtak, akik próbálták felhívni a hadsereg figyelmét, hogy van egy román emlékmű is, és talán oda sem ártana egy koszorú.

A ceremónia végén a hadsereg tagjai elhagyták a sírkertet, de később visszatért néhány katona és a szovjet emlékműről a koszorúkat áthordta a román hősök emlékművére. (digi24.ro/hírszerk) / Transindex