h i r d e t é s

Nem mindennapi ötlettel állt elő egy debreceni vendéglős, hogy végre "kinyithasson"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Nem mindennapi ötlettel állt elő egy debreceni vendéglős, hogy végre "kinyithasson"

2021. január 28. - 06:21

 

Billiárdasztal és sörpad-tesztelőket keres

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

Alkalmazottként jelentené be a vendégeit egy debreceni vendéglős, mert így a szabályok szerint jogszerűen tartózkodhatnak az üzlethelyiségben. Már meg is hirdette az állásokat a különböző pozíciók betöltésére. Biliárdasztal tesztelésre keresnek 6-8 főt, a legnagyobb létszámban 30-40 fő erejéig pedig sörpad-tesztelőket vesznek fel.

November 10-én volt utoljára nyitva az egyik debreceni szórakozóhely, amelynek tulajdonosa azt mondta, a vendégei már nagyon várják a nyitást. Mivel a vállalkozó tartalékai elfogytak, muszáj valahonnan bevételt szereznie. Ezért találta ki, hogy alkalmi munkavállalóként felveszi a vendégeit dolgozni.

"Szeretném ezt úgy véghezvinni, hogy jogkövető magatartást tanúsítok, és ezért találtam ki ezt, kicsit viccesen hangzik, de valójában meg is lehetne csinálni, hogy aki vendég és bejelentkezik, felveszem alkalmi munkaadói kiskönyvvel. És mint dolgozó tartózkodhat a vendéglátó helyen" - mondta híradónknak Antal Lajos, a Lagúna presszó tulajdonosa.

A felhívás szerint munkavállalókat keres a presszó sörcsapoló tesztelésére, emellett a billiárdasztal és a sörpadok tartósságát is szeretné ellenőriztetni. Összesen 50-70 embert vennének fel. A tulajdonos azt is elmondta, hogy ha megvalósulna az ötlete, várhatóan megbüntetnék, ám a bírságot nem tudná kifizetni. A vendégek szerint már nagyon jó lenne ismét összeülni.

"Hallottam a kezdeményezéséről. szerintem egyre többen lesznek, akik ezt tudják támogatni és hasonló elképzeléssel más dolgokat meg tudnak valósítani. és bízom benne, hogy minél hamarabb túl leszünk ezen az egészen" - vélekedett Szabó Zsolt.

A presszó tulajdonosának ötletét mások is végiggondolták. Voltak olyan javaslatok, hogy a kisebb kocsmák üzemeltetői adják vissza az engedélyeiket és tíz főig szervezzenek magánrendezvényeket, mert a jogszabály ezt engedélyezi. (atv.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s