Nem országos, hanem összehangolt sztrájk jön?
Felelőtlennek tartja a Magyar Szakszervezeti Szövetség alelnöke azokat a szakszervezeti vezetőket, akik országos sztrájkot hirdettek. - írja az atv.hu
Szerinte ugyanis ilyen munkabeszüntetést megtartani nem lehetséges. A szóba hozott szakszervezeti elnökök pontosítanak: azt mondják, törvényes és összehangolt sztrájkra van szükség, ami szerintük egyet jelenthet az ország leállításával.
Felelőtlenek azok a szakszervezeti vezetők – Kordás László és Szűcs Tamás –, akik országos sztrájkot jelentettek be – nevezte meg kollégáit az ATV Startban Székely Tamás, a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Szerinte a sztrájk csak helyi szinten lehetséges, akkor, ha azt a munkavállalók szeretnék.
"A sztrájkot mi meg tudjuk szervezni, meg is fogjuk szervezni ott, ahol kell. Úgy néz ki, hogy több helyen ahol a munkáltatói bérajánlás arcpirító, már alakulnak a sztrájkbizottságok, de ebből nem következik az, hogy leáll az ország és országos sztrájk lesz. Aki ezeket mondja az felelőtlen” – fogalmazott Székely Tamás, aki egyben a Szakszervezeti Szövetség alelnöke is.
Az egyik név szerint említett, Kordás László – aki a Szakszervezeti Szövetség elnöke – szerint azonban épp Székely az, aki előállt a sztrájk ötletével. Az elnök azt mondja, minél átfogóbb a sztrájk, annál hatékonyabb. Szerinte a szakszervezetek dolga, hogy segítsék a munkavállalókat, hogy szervezetten és törvényesen tudjanak sztrájkolni.
Kordás megjegyezte azt is, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetségben három hét múlva lesz a tisztújítás.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nem tartozik a Magyar Szakszervezeti Szövetséghez, de együttműködik vele az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottságban, amelyhez már számos szakszervezet és konföderáció is csatlakozott.
„Világosan lehet érzékelni, hogy van egy megtorpanás a szakszervezeti berkekben. Ez a megtorpanás azonban nem akadályozza meg azokat az ágazatokat, azokat a szervezeteket – mint a PDSZ – hogy a saját sztrájk akcióikat, a saját sztrájk hangulatfelmérésüket, saját sztrájkbizottságuk működését beüzemeljék” – fogalmazott Szűcs Tamás elnök.
Hogy mikor lesznek sztrájkok, és azok összehangoltan, egy időben történnek-e, egyelőre nem tudni. A sztrájkelőkészítő bizottság pénteken is ülésezett az ügyben.