h i r d e t é s

Nem Ságvári már a szegedi Ságvári

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem Ságvári már a szegedi Ságvári

2015. június 03. - 07:57
0 komment

Bármennyire is tiltakoztak a névváltozás ellen, megtörtént.

Három gyakorlóiskola esetében összevonás, ötben pedig fenntartóváltás várható szeptembertől – jelentette be Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár. Egyúttal arról döntött Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, hogy a korábbi Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium és az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola – az általános iskola beolvadásával – egyesül, és az így létrejövő intézmény elnevezése Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola lesz.

Az iskola dolgozói és tanulói nyílt levelekkel, majd pedig több száz fős fáklyás felvonulással is tiltakoztak a Ságvári név elvétele ellen, hiába. Újszászi Ilona, az SZTE szóvivője szerint a felsőoktatásról szóló törvény az egyetemek gyakorlóiskoláival kapcsolatos fenntartói jogosítványok közül az iskolák nevének megállapításával, átszervezésével kapcsolatos jogokat a miniszter hatáskörébe helyezi, így nem volt érdemi beleszólásuk a névváltoztatásba.

Balog arról is határozott, hogy az új intézményben támogatják a 6 és a 8 osztályos gimnáziumi képzés indítását. A döntésről a minisztérium levélben tájékoztatta az SZTE vezetését. Az egyetem szenátusa hétfőn elfogadta a szeptember 1-jén életbe lépő új alapító okiratot.

 

MTI (Címlap: Forrás: nol.hu)

Posted by SEJT on 2015. június 2.