h i r d e t é s

Nem Soros döntötte be a fontot

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem Soros döntötte be a fontot

2016. június 27. - 12:29
0 komment

A fonton veszített, de más befektetéseiből lett nyeresége. Brit maradásra számított - írja az Index.

Nem spekulált Soros György a font esésére a brit EU-tagságról szóló népszavazás előtt, sőt long pozíciót vett fel a fontpiacon, tehát arra számított, hogy az árfolyam erősödni fog - írja a Reuters Soros szóvivőjének nyilatkozatára hivatkozva.

Soros 1992-ben komoly nyereséget könyvelt el, miután a font esésére játszott a tőzsdén. Ezúttal viszont arra számított, hogy a maradáspárti szavazatok kerülnek többségbe, és maga is amellett érvelt, hogy az Egyesült Királyság maradjon az EU-ban. "A világpiaccal kapcsolatos általános pesszimizmusa miatt ugyanakkor más befektetésein keletkezett nyeresége" - mondta a szóvivője a lapnak. Azt nem fejtette ki, hogy pontosan milyen befektetésekről van szó.

 

index.hu