h i r d e t é s

Nem tudnak mit kezdeni Botka jelöltjével

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem tudnak mit kezdeni Botka jelöltjével

2017. augusztus 04. - 07:13

Függetlenül attól, hogy Botka László javaslatára a XIII. kerületi polgármesterre, Tóth Józsefre bízták a fővárosi választási felkészülést, a budapesti MSZP-elnökség egy nappal később hivatalosan is megnevezte saját kampányfelelőseit – értesült a Magyar Nemzet.

Úgy tudjuk, a Kunhalmi Ágnes vezette testület szerdán délután ült össze, és a párt alapszabályának megfelelően őt magát mint elnököt jelölték a fővárosi választási bizottság élére, míg Őrsi Gergely ügyvezető alelnököt kampányfőnöknek. A feladatok kiosztásában – információink szerint – nem szerepel Tóth József neve, bár a döntést még jóvá kell hagynia a budapesti párttanácsnak is.

Forrásaink abban egyetértettek, hogy Tóth József rendkívül sikeres polgármester. Azonban sorozatos választási sikerei mellett annak kapcsán már megoszlottak a vélemények, a jó kerületvezetés vajon együtt jár-e azzal, hogy stratégiát tud készíteni, és le tudja vezényelni a többi párttal a tárgyalásokat.

Bár azt eleve többen nem értették, hogy pontosan milyen feladatot is szánna neki Botka László miniszterelnök-jelölt és az MSZP-t a kampányidőszakban irányító országos választási bizottság. Hiszen Botka ragaszkodik ahhoz, hogy Gyurcsány Ferenccel nem lehet együttműködni, márpedig a Demokratikus Koalíció (DK) az elnöke nélkül nem tárgyal. Ráadásul – értesüléseink szerint – a budapesti MSZP továbbra is nagyon határozottan kitart amellett, hogy teljes körű összefogásra van szükség. Kudarcosnak tartanák, ha a DK-val nem lenne megállapodás és egymás ellen indulnának, mert akkor az egyébként még megnyerhetőnek számító egyéni választókerületekből is igen sokat elbukhatnának.

Többen is úgy fogalmaztak, most várják, a miniszterelnök-jelölt mikor változtat a stratégiáján, mert elkerülhetetlennek tartják, hogy kiegyezzen párton belül és párton kívül is mindenkivel. Akkor lenne forrásaink szerint más a helyzet, ha az MSZP „elkezdene hasítani”, hirtelen emelkedésnek indulna, mert az már egy más alkupozíció lenne. Ám a közvélemény-kutatások nemhogy a szocialisták erősödését mutatnák, de az utóbbi időben még vesztettek is bázisukból.

Botka László ötlete Tóth József szerepeltetéséről több szempontból is érdekes. Egyrészt azért, mert ez a feladat eddig Molnár Zsolté volt, aki a napokban nyíltan szembement a miniszterelnök-jelölttel. Másrészt különös egybeesés volt, hogy a Botka Lászlóhoz kötött Lengyel László éppen a bejelentés előtti este beszélt ugyanerről az ötletéről a Hír TV-ben, ő akkor még azt is felvetette, hogy Tóth József akár főpolgármester-jelölt is lehetne.

 

Szerző: Katona Mariann / mno.hu