Nem volt olcsó Orbánék látogatása Obamánál
Az Együttnek írta meg a külügy, mennyibe került az utazás - írja a Magyar Nemzet.
A párt minden Orbán-kiruccanás adatait kikéri.
Orbán Viktor 17 fős küldöttség élén utazott Washingtonba márciusba, ahol a nukleáris biztonságról szóló csúcstalálkozón vett részt. Ezt megelőzően a magyar miniszterelnöklepacsizott Barack Obama amerikai elnökkel is – a csúcstalálkozón részt vevő delegációvezetőknek rendezett egy fogadást és vacsorát, itt volt lehetőség a kézfogásra, amelyre évek óta nem volt már példa a két fél között.
A teljes utazás március 28-a és április 1-je között zajlott, azaz ötnapos volt. A 17 fős delegáció washingtoni kiruccanása összesen 48 millió forintjukba került az adófizetőknek – derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium Hajdu Nóra Együtt-politikusnak küldöttválaszából – írja a 444.hu.
Minden utazásra fény derülhet
Hajdut felháborította a dolog, ezért közölte: „Annak érdekében, hogy Orbán összes urizálására fény derülhessen, 2014-ig visszamenően kikérjük az összes miniszterelnöki utazás költségeit. A magyar polgároknak joguk van tudni, mire költik a fideszes urak az általuk befizetett adóforintokat.”
A delegációban helyet kapott Orbán Viktor felesége és három lánya, valamint Seszták Miklós fejlesztési és Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter is, utóbbiak bilaterális tárgyalásokat is folytattak az amerikaiakkal.