h i r d e t é s

Németh Szilárd szerint csak a világ összefogásával kezelhető a migráció

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Németh Szilárd szerint csak a világ összefogásával kezelhető a migráció

2015. október 05. - 10:49
0 komment

Csak világszintű és uniós összefogással állítható meg a migráció; Magyarország ezt az álláspontot képviselte az ENSZ közgyűlésében is - jelentette ki Németh Szilárd hétfőn az M1 aktuális csatorna műsorában.


Ugyanakkor a schengeni egyezmény arra kötelezi Magyarországot, hogy megvédje Európa határait - közölte a Fidesz frakcióvezető-helyettese.

A kormánypárti politikus felelőtlennek nevezte a baloldal azon álláspontját, hogy a migráció lehetőséget nyújt Európa és Magyarország demográfiai problémáinak megoldására. Ez a kijelentés ugyanis migrációra bíztatja azokat is, akik még nem indultak útnak a Közel-Keletről vagy Afrikából. Olyan emberek kapnak így meghívót a baloldali politikusoktól, akik egész más kultúrát képviselnek. Ez pedig oda vezethet, hogy később nem lehet majd ráismerni Európára és Magyarországra - tette hozzá.

A migrációról folytatott nemzeti konzultációban kiderült: Magyarország nem kér abból, hogy az illegális migráció révén oldja meg a demográfiai problémákat - mondta Németh Szilárd.

 

MTI / stop.hu