h i r d e t é s

"Nettó hazugság, zavarkeltés"

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

"Nettó hazugság, zavarkeltés"

2018. augusztus 28. - 07:30

Feljelentést tesz az MSZP a hamis elnöki levél miatt

Forrás: mno.hu

Semmi nem igaz abból az állítólag Tóth Bertalan MSZP-elnök által a választmány tagjainak szétküldött levélből, melyet a kormánypárti sajtó terjeszt – mondták vezető szocialista politikusok a Zoom.hu-nak. Információnkat, miszerint a levél hamisítvány, ezért a szocialisták feljelentést tesznek a rendőrségen, az MSZP választmányi elnöke, Kunhalmi Ágnes is megerősítette:

„Ez a levél nettó hazugság, zavarkeltés, ilyen nem is létezik. A párt jogászai már fogalmazzák a feljelentést”

– mondta a Zoom.hu-nak Kunhalmi. Úgy tudjuk, ismeretlenek visszaéltek a pártelnök nevével, hamis levelet írtak, majd kiszivárogtatták a jobboldali sajtóban.

Emiatt várhatóan magánokirat-hamisítás gyanújával teszik meg a szocialisták a büntetőfeljelentést. Ráadásul a Zoom.hu-nak egyes szocialista politikusok azt sem zárták ki, hogy a hamisítvány „belső munka” lehetett, ami, ha igaz, azt jelzi, hogy a párton belüli érdekcsoportok közti feszültség nagyon is létezik.