Nevet vált a miniszeterelnöki kabinet
Miniszterelnöki Programirodának hívhatják a jövőben az eddigi miniszterelnöki kabinetet, a miniszterelnök által közvetlenül irányított szervezeti egységet pedig államtitkár és nem a szervezési kabinetfőnök vezetheti.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága csütörtökön több változtatást is elfogadott a minisztériumok felsorolásáról szóló, és a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjainak és az államtitkárok jogállásáról szóló törvények módosításához kapcsolódóan - írja a napi.hu.
Ezek egyike egyértelművé teszi, hogy az általános politikai koordinációt ellátó Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető személy, vagyis a miniszterelnök kabinetfőnöke miniszteri rangban látja el feladatát.
Harangozó Tamás (MSZP) szerint a hibásan beterjesztett előterjesztés korrekciójának eredménye, hogy lesz még egy államtitkár. Ki lesz az? - kérdezte, rámutatva: az új miniszter, Rogán Antal személye már ismert.
Balla György (Fidesz) a kormány bírálatára válaszul kijelentette: ez a kabinet tette rendbe az ország gazdaságát. A jobbikos Szilágyi György a kisebb, olcsóbb államra tett miniszterelnöki ígéretre emlékeztetett és azt firtatta, mi indokolja, hogy államtitkár álljon a programiroda élén.
Vejkey Imre (KDNP) a kormány szerkezetalkotási szabadságára hívta fel a figyelmet, amelyet szerinte az ellenzék alaptörvény-ellenesen próbál korlátozni. Ezt több ellenzéki felszólaló is kifogásolta.
Fodor Gábor, a Liberálisok független képviselője "propagandaminisztériumnak" nevezte a létrejövő tárcát.
Gulyás Gergely, a bizottság fideszes elnöke hangsúlyozta: a kormány felelőssége, milyen szerkezetben végzi a munkáját, ezért jogalkotási tévedésnek nevezte, hogy mindezt törvényben rögzítik. Nemzetközi példákat hozott hasonló kormányzati struktúrákra. A takarékos működés szerinte a döntéseken múlik.
Gyüre Csaba jobbikos bizottsági alelnök erre úgy felelt: nem a világ leggazdagabb országait kell követni a struktúrában.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség államtitkára a vitára válaszul szintén a kormány szervezetalakítási szabadságát hangsúlyozta. Az államtitkár személyét firtató kérdésre azt mondta: a poszt betöltőjét a miniszterelnök javasolja és a köztársasági elnök fogja kinevezni.
napi.hu (Címlap Fotó: Napi.hu)