már nem sír, nem is gőgicsél, szól hozzád saját, csak általad nem érthető nyelvén, de egyhamar beszél, néhány szó, majd egy mondat, aztán akár hólabda, duzzad beszéde, játszik, jár, szalad, hol így, hol úgy kedveskedik, s ha néha durcás, egy szavad, egy gesztusod deríti föl, és mint hajósok, fölfedez földrészeket, s már ismerőse az utca, park, a villamos, a könyv és benne a betűk, kúszán rajzol, de nemsoká embert, autót, virágokat s megy iskolába, társai között barátokat lel, és úgy él akár magában is, vagy barátságban, úgy örül, hogy mindent-mindent fölfedez, megismer, megszeret, tanul és tud, és megítéli, hogy mi jó, mi rossz, és persze, majd a felnőttség küszöbére ér, te akkor már rég nem leszel, ne bánd! l Már most is látszik, hogy most még nem képzelhető téreken is nagy becsben áll, s bajtól megóvja angyala.

Szöveg. Vojnits Imre rajz: Bálint, 5 éves
A pálcika-emberekkel ékes rajzhoz :
Kérdezem Bálintot: Ez három ember?
Bálint: Nem! Egy! Hol itt van, hol ott!

ujnepszabadsag.com