h i r d e t é s

Nincs egyezség a minimálbérről

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nincs egyezség a minimálbérről

2015. december 22. - 11:07
0 komment

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának szociális partnerei közül csak a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem fogadta el a hétfői tárgyaláson meghatározott bruttó 111 000 forintos minimálbért és a bruttó 129 ezer forintos garantált bérminimumot.

adatlistazo.hu

Ettől függetlenül ma aláírhatják a bérmegállapodást.

Három munkaadói és két szakszervezet, továbbá a kormány aláírhatja kedden a minimálbérről és a garantált bérminimumról szóló megállapodást, tudta meg a Népszava.

Kordás László elmondta: azért nem járultak hozzá a megállapodáshoz, mert elfogadhatatlannak találják az abban szereplő béreket. Kifogásolják azt is, hogy a kormány és a munkáltatói oldal nem a szakszervezetek által szorgalmazott számokban, hanem elvekben kívánta a bérajánlást megfogalmazni.

A MaszSz döntését az is befolyásolta, hogy a munkaadói oldal és a kormány nem kívánta rögzíteni, hogy a minimálbér nettó értéke 2018-ra érje el a létminimum szintjét - tette hozzá.

Kordás László hozzátette VKF-fórumon kidolgozott béremelési javaslatot a munkavállalói oldal másik két szereplője támogatta.

A bruttó 111 ezer forintos minimálbér 6 és 7 ezer forintos emelést jelentene a jelenleg 105 ezer forintos minimálbérhez, és a 122 ezres garantált bérminimumhoz képest.

Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára elmondta, hogy a munkáltatói oldal azért akarja csupán a bérajánlás elveit meghatározni, mert az egyes ágazatokon belül túl nagy az eltérés.

A munkáltatói oldal nem tudja támogatni kidolgozott adó- és költségvetési pálya nélkül a létminimum és a minimálbér nettó értékének közelítéséről szóló megállapítást - tette hozzá.

 

origo.hu