Nincs kimenő hívás a bokszszövetségnél
Összeomlott a költségvetés.
Tavaly októberben derült ki, hogy baj van a Magyar Ökölvívó Szakszövetségnél: a költségvetésükben 348 millió forintos hiány keletkezett a drága augusztusi ifjúsági bokszvébé megrendezése után.
A Bors arról ír, hogy a szövetség alkalmazottai már mobiltelefonálni sem tudnak, mivel a szolgáltató, blokkolta a kimenő hívásokat. A szövetség korábbi (most tiszteletbeli) elnöke, Csötönyi Sándor azt mondta: nem tudja visszahívni az illetékeseket az Európai Bokszszövetségnél (EBUC), hogy elintézze a februári moszkvai kongresszusra való kijutását.
Azt mondta: „Írásban befutnak hozzám az előzetes anyagok, de azokra szóban nem tudok reagálni az EUBC felé. Bízom benne, hamarosan rendezik a számlát, és végre kapcsolatba léphetek kollégáimmal. Legutóbb a szövetségi irodából próbálkoztam, de csak a hazai városi vonalak működnek.”
Erdei Zsolt, a MÖSZ elnöke – akitől, miután nyilvánvalóvá vált a nagy hiány, az elnökség megvonta az aláírási jogát – azt mondta: az ő mobilja működik, mert saját zsebből fizeti a számlát, és ezt tanácsolja Csötönyinek is. (Bors) / 444.hu