Ezt mondta M. Richárd az utolsó szó jogán
„A magánzárkában volt időm végiggondolni, hogy rossz irányba haladtam”
M. Richárd négy éve húzódó ügyében pénteken jogerős ítéletet hirdettek – írja a Telex.hu. Az ügy elsőrendű vádlottját, M. Richárdot 3 év hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A harmadrendű vádlott – akinek utasai meghaltak a balesetben – 2 év felfüggesztett fogházbüntetést kapott.
Mindkét vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának bűntettében találták bűnösnek. M. Richárdot a közúti veszélyeztetés bűntettében a másodfokú bíróság is felmentette. Vagyis azért nem kell felelnie, amiért hat éve fenékbe rúgott egy biciklist.
Ami a Dózsa György úti balesetet illeti. Az másodfokú ítélet indoklása szerint az ütközést visszakormányzással lehetett volna elkerülni, vészfékezéssel pedig nem. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a baleset releváns oka volt a sebességkorlátozás túllépése és az elsőbbségadás megsértése.
Az ítélethirdetés előtt a vádlottak az utolsó jogán beszélhettek. M. Richárd elérzékenyülve az ügy emberi oldaláról beszélt, ahogy ő megélte, megéli. „A gyorshajtásért, amiért most gondolom itt vagyok, elismerem. Elismertem, hogy a gyorshajtásommal nem tudtam elkerülni az ütközést, sajnálom. Azt gondolom, hogy az egész életemet végig fogja kísérni ez a tragédia, azt kérem, hogy ne a múltam miatt és egy-két buta húzásom miatt ítéljenek meg”, mondta.
A vád szerint 2017. május 15-én M. Richárd jogosítvány nélkül, a megengedett 50 km/órás sebességet jelentősen túllépve, 130 km/órás sebességgel haladt a XIII. kerületi Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés irányába.
A Vágány utca felől érkező Citroën – amelynek sofőrje a harmadrendű vádlott – a lámpa zöld jelzése után a Dózsa György útról egy lendületes gyorsítással akart balra kanyarodni a Kassák Lajos utcába. A kanyar szabályos ívét azonban levágta, hogy mielőbb be tudja fejezni a manővert, és így ne akadályozza a szembejövőket. A nagy sebességgel közeledő Mercedest azonban nem vette észre, így az nagy erővel csapódott neki a kanyarodó Citroënnek.
A balesetben a kanyarodó autó két utasa, egy 23 és egy 37 éves férfi meghalt, többen pedig súlyosan megsérültek – idézi fel a lap. (nlc.hu)