h i r d e t é s

Informatikai hallgatói labort adtak át a veszprémi Pannon Egyetemen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Informatikai hallgatói labort adtak át a veszprémi Pannon Egyetemen

2021. szeptember 14. - 13:43

Az egyetemi képzést szolgáló informatikai labort adtak át a veszprémi Pannon Egyetemen, ahol a hallgatók a nagyvállalati és a kormányzati informatikai környezetet ismerhetik meg - mondta a keddi átadó ünnepségen a digitalizációért felelős helyettes államtitkár.

Forrás: PID.hu

Solymár Károly Balázs közölte: a Programozd a jövőd program keretében az országban elsőként Veszprémben adtak át ilyen, 60 millió forintból megvalósuló, három laborból álló létesítményt. A laborokban egyrészt hálózatépítést, másrészt felhőépítést, harmadrészt a mérnöki tervezést gyakorolhatják a hallgatók.
    

Hangsúlyozta: a program célja az egyetemi képzés színesítése, amely által nemzetközi szinten is értékes tudáshoz jutnak a hallgatók, ráadásul ingyenesen. A program keretében kiképezték az oktatókat is, valamint ingyenes vizsgára is lehetőséget kapnak a hallgatók. Országszerte 19 intézményben telepítenek majd hasonló informatikai laborokat a közeljövőben, összesen 681 millió forint értékben - ismertette.
   

Vonderviszt Ferenc, a Pannon Egyetem rektorhelyettese kiemelte: az egyetem életében a digitális transzformációhoz való hozzájárulás kiemelten fontos, ebben nagy előrelépésre ad lehetőséget az új labor. Hegedűs Barbara, Veszprém alpolgármestere (Fidesz-KDNP) szintén a város kiemelt céljának nevezte a "digitális megoldásokra való átállást" hozzátéve, hogy a folyamatban partnerként tekintenek az egyetemre. (MTI)