Orbán végső célja
Jó ideje kérdés már, és egyre gyakrabban felbukkanó téma - elsősorban politológusok, újságírók, jogászok (és mostanában már politikailag aktív értelmiségiek körében is) – hogy milyen terve lehet Orbánnak rendszerének véglegesítésre.
A kérdés úgy is feltehető: lehetséges e egy biztos többséggel bíró parlamentre támaszkodva legitim módon áttérni egy sajátos Orbán-féle prezidenciális rendszerre?
Az elnöki rendszerre való áttérés - mely már a világ több országában megtörtént - rendszerint demokratikus módon zajlik, az alkotmány módosításával, de a népakarat szerint, és a különleges jogkörökkel rendelkező köztársasági elnököt mindig a nép közvetlenül választja meg. (Ilyen elnöki, vagy prezidenciális köztársaság ma például Franciaország, Oroszország vagy az USA.) Az elnöki rendszerekben a köztársasági elnök komoly jogkörökkel rendelkezik, befolyása rendszerint sokkal erősebb a miniszterelnöknél, gyakorlatilag felette áll. (Ő maga is nevezi ki) Birtokolja a végrehajtó hatalmat, vezeti a kormányüléseket, sőt feloszlathatja a törvényhozást is. A kormányüléseken a külpolitikai, nemzetbiztonsági, vagy közrenddel kapcsolatos kérdéseket illetően kizárólagos a döntési jogköre, egyéb ügyekben "átengedi" a döntéseket a miniszterelnöknek. (De többnyire bármikor felülbírálhatja azokat.) Orbán számára ideális lenne egy ilyen rendszer, hiszen gyakorlatilag hasonló hatalmat koncentrálhatna kezei közt, mint egykoron Horthy Miklós. Felette állna mindennek, és a leválthatatlanság védelme alatt közvetlenül irányíthatná az egész országot. (Az ő esetében ez egy totalitárius diktatúrát jelentene.)
A politológusok egyik része lehetségesnek tartja, hogy Orbán végigvigye az új rendszerre való "áttérést" a lakossági akarat mellőzésével, mindössze a Fideszes parlament közreműködését felhasználva. Mások szerint ez azért nem lehetséges, mert minden elnöki rendszerben a nép választja meg a köztársasági elnököt. Tehát a néppel kéne megszavaztatnia az egészet. Ám eszünkbe kell, hogy jusson: Orbánt nem befolyásolja a külföldi gyakorlat és nem törődik a nemzetközi szokásjoggal sem. Olyan választási rendszert teremtett, mely egyedülálló a világon. (Egyedülállóan torz és igazságtalan.) Mivel ebben sem követte a nemzetközi gyakorlatot, így feltételezhető, hogy a sajátos elnöki rendszer bevezetésekor sem tenné. A Fidesz egyszerűen megszavazna a parlamentben egy alkotmány módosítást, mely mondjuk 2017 -től (a következő választások előtt) bevezetné a köztársasági elnöki pozíció jogkörének jelentős kibővítését, majd egyúttal 9 évre beiktatná Orbán Viktort az államfői székbe. Ez azt jelentené, hogy 2026 -ig Orbán Viktor lenne Magyarország államfője, teljhatalmú jogkörben. A választásokat elhalasztanák, de a későbbiekben is csak olyan személy indulhatna a választásokon - a miniszterelnöki pozícióért - akit az államfő (azaz Orbán) jóváhagyna. Innentől kezdve nyilván csak saját jelöltjeivel töltetné be ezt a pozíciót. (Kezdené mondjuk Lázár vagy Rogán, később pedig jönne a többi Fideszes nagykutya: Navracsics, esetleg Varga Mihály vagy Kósa. ... stb)
Később biztosan bevezetnék a kétkamarás parlamentet is (erre már korábban is többször utaltak) melyben csak az alsóház tagjait választhatná közvetlenül a nép, a felsőház tagjait az államfő (vagyis Orbán) maga jelölné természetesen legmegbízhatóbb hívei köréből. (Pontosan így működött a Horthy-rendszerben is a kétkamarás törvényhozás 1927 és 1944 közt.) A lényeg, hogy a "színtiszta" Fideszes felsőház bármikor felülbírálhatná az alsóházat, ha abban a véletlenül a választások után ellenzéki többség alakulna ki. Ilyen módon innentől kezdve a választásoknak már a világon semmi jelentősége nem lenne, hiszen még ha nyerne is az ellenzék, a Fideszes felsőház és maga az államfő "felülírhatná" rendelkezéseiket.
A leírtakra volt már példa a történelemben. Az egész folyamatot már réges-régen kitalálták, Orbánéknak csak le kell másolniuk. Az egyik példa minderre az orosz. Hét évvel ezelőtt ugyanis, 2008-ban Putyin elnök hatalmon maradása érdekében szintén átalakíttatta az orosz alkotmányt. (Forrás: orosz alkotmány módosítása) A másik példa a magyar történelemből való, mégpedig 1920-ból, amikor a már említett Horthy-rendszert kialakították.
Az egész "orbáni terv" négy lépése:
- Átalakítják az alkotmányt olyan módon, hogy a parlament bármikor választani tudjon új köztársasági elnököt, akinek jogköre ezentúl kiterjed a végrehajtó hatalom (azaz a kormány) feletti ellenőrzésre és irányítására, illetve kinevezése 9 év időtartamra szól.
- A parlament megválasztja Orbán Viktort 9 év időtartamra Magyarország köztársasági elnökének.
- Újabb alkotmánymódosítással tovább bővítik a köztársasági elnök hatás-, és jogkörét (kormányzóhoz hasonló státuszt kialakítva)
- Végül kétkamarássá teszik a parlamentet, melynek létrejövő felsőházába a köztársasági elnök jelöli ki és iktatja be a tagokat. A felsőház egyúttal vétójogot kap a továbbra is választások útján kialakuló alsóház javaslatai felett. (Ezzel megszüntetik a parlamentáris demokrácia rendszerét.)
Lehet, hogy sokan legyintenek az eddigieket olvasva, mondván: mindez fantazmagória és csupán feltételezés. Reméljük, igazuk van. De a dolog igenis végrehajtható, ráadásul az egész disznóságot törvényes "köpenybe" lehetne bújtatni vagyis a Fideszesek kedvenc módszerüket alkalmazhatnák! Nagy lehet a kísértés számukra. Egy dolog azonban teljesen biztos: egy 44% -ot elért párt, mely jelenleg a parlamenti helyek kétharmadát birtokolja (ez már önmagában is abszurd) az eddig leírtak véghezvitelével hosszú évtizedekre szerezhetne önkényes teljhatalmat az országban. Egy pillanatra érdemes végiggondolni ennek következményeit. Még a Fidesz fanoknak is. Ők ugyanis jelenleg önként - sokszor meggyőződésből - védelmezik, pártolják és támogatják a Fideszt. Ha azonban megtörténik a leírt átalakítás, akkor mindenki, még ők is évtizedekig csak Orbánékat kapják. Anélkül, hogy valamikor is még egyszer megkérdeznék őket: akarják e még!
Posted by SEJT on 2015. június 24.