h i r d e t é s

Elkezdődik a siófoki elkerülő út tervezése

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Elkezdődik a siófoki elkerülő út tervezése

2021. szeptember 22. - 14:48

Elkezdődik a Siófokot elkerülő út tervezése, amelynek során öt lehetséges nyomvonalat vizsgálnak meg - jelentette be a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő (NIF) Zrt. vezérigazgatója szerdán Siófokon, sajtótájékoztatón.

Forrás: DocPlayer.hu

Nagy Róbert Attila elmondta, a mintegy három és fél kilométeres, kétszer egy sávos út tervezésének első szakasza kezdődik meg, a szerződés szerint 2022. augusztus 19-ig döntenek a végleges változat mellett, a kiviteli tervek 2024-re készülhetnek el - tette hozzá. Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője közölte, a kormány döntése nyomán az előkészítéshez szükséges forrás megérkezett a NIF Zrt.-hez. A remények szerint a déli elkerülő út nagy mértékben csökkenti majd a városi utak leterheltségét - mondta. Felidézte, hogy az út megépítése a legrövidebb, az M7-es autópályával párhuzamosan, attól északra fekvő nyomvonalon 2014-ben a környékbeli lakók tiltakozása miatt meghiúsult. Most kedvezőbb nyomvonalakon, a 65-ös út és a város keleti határában lévő Somlay Artúr utca között tervezik a tehermentesítő utat. Jelezte, hogy az út akkor lesz teljes, ha a 65-ös úttól nyugat felé vezető szakasz is megépül.

Elmondta azt is: az építés költségeit csökkenti, hogy a közelmúltban áthelyezett kiliti duzzasztót statikailag úgy tervezték, hogy alkalmas legyen a Sión való átkelésre, illetve integrálhatják a projektbe a nemrég elkészült szennyvíztelephez vezető út egy szakaszát is. Lengyel Róbert, a város független polgármestere arról számolt be, hogy a nyári idegenforgalmi szezonban a 65-ös út bevezető szakasza túlterhelt. A Siófokhoz tartozó, hétezer lakosú Balatonkilitiről bejárók jelentős része igénybe tudná venni az elkerülő utat - jegyezte meg.

Nagy Róbert Attila ismertette: az elkerülő úton több új csomópont, egy Sió-híd és egy vasúti felüljáró épül. A tervek szerint kerékpárutat is építenek, kapcsolódik a projekthez a Siófok-Tamási kerékpárút, amelynek tervezése ősszel kezdődött el. Azt mondta, a kivitelezés mai áron számolva mintegy tízmilliárd forintba fog kerülni. (MTI)