Hiába vártak Varga Irénre Kömlőn, a "művésznő" Komlón kereste a színpadot
Varga Irén nem jelent meg egy szombatra tervezett fellépésén.
"Nos, a dolog természetesen nem ennyire egyszerű. Hősnőnk ugyanis útnak indult annak rendje és módja szerint és meg is érkezett a célállomásra, ahol azonban hiába kereste a színpadot, ahol elővezethette volna »művészetét«." - írta a Ripost
Aki azt gondolja, hogy a netes hírességet átverték, az hatalmasat téved.
"Irénünk ugyanis saját magát verte át, vagyis inkább a földrajzi, olvasási és értelmezési képességei tettek keresztbe a bulinak " - írja a kormánypárti bulvárlap.
A fellépés ugyanis a Kömlői fesztiválon lett volna esedékes délután négy órakor, de az "énekesnő" ebben az időpontban éppen Komlón kereste a sokadalmat. Persze akár elkezdhetett volna kapkodni is és megpróbálhatott volna padlógázzal átjutni oda, ahol valóban várták, de mivel a két település között 350 kilométer feszül, jobban járt, ha inkább hazafelé vette az irányt. (Propeller)