Két fontos kormánytag lemondott Boris Johnson mögül
Kérdés, hogy Sajid Javid egészségügyi és Rishi Sunak pénzügyminiszter lemondása után megmarad-e Johnson kormánya.
Kedd délután, kevéssel a lemondások előtt vetítették le a brit tévécsatornák Johnson előre rögzített interjúját, melyben a miniszterelnök elnézést kért azért, mert korábban frakcióvezető-helyettesi posztra nevezte ki Chris Pinchert, akit korábban két férfi is azzal vádolt meg, hogy részegen molesztálta és fogdosta őket. - írja a BBC
Javid arról írt lemondó levelében, hogy elvesztette bizalmát Boris Johnsonban, és a múlt havi bizalmatlansági szavazás megmutatta, hogy a Konzervatív Párt számos képviselője sem bízik már abban, hogy a kormány elég kompetens ahhoz, hogy az ország érdekében cselekedjen. Sunak pedig arról írt, hogy "megfelelően, hozzáértően és komolyan" vezetett kormányra van szükség.
Pincher parlamenti képviselői mandátumát fel is függesztették múlt héten, az elmúlt napokban pedig egyre nagyobb volt a nyomás Johnsonon, hogy mennyit tudott a vádakról a kinevezéskor. Johnson eleinte azzal védekezett, hogy nem tudott a felmerült aggályokról, de aztán gyakorlatilag napok alatt kiderült, hogy ez nem pont így volt. Johnson kedden azt mondta, hogy utólag nézve hibás döntés volt a kinevezés, és elnézést kér mindenkitől, akit ez rosszul érintett.
Az elmúlt hónapokban folyamatosan fogyott a levegő Boris Johnson körül, elsősorban a partygate-ként ismertté vált, a koronavírusos lezárások idején rendezett miniszterelnöki bulik miatt. A Konzervatív Pártban is egyre többen fordultak Johnson ellen, és bár a június elején rendezett bizalmatlansági szavazást megnyerte, de meglehetősen szűk többséggel, ami akkor már előrevetítette, hogy nem feltétlen maradhat sokáig a párt, és így a kormány élén. (444.hu)