A virágkarnevál árnyékában - debreceni civilek ételosztásai augusztus végén
A szegénység sajnos jelen van Debrecenben is. A társadalom peremén élők számára hétvégén a civilek étel osztásai enyhítenek abban, hogy ne éhezzenek.
A városban több civil szervezet is segít lehetőségei szerint a nincsteleneknek.
Augusztus utolsó hétvégéjén két egyesület hívja vendégségbe a debreceni szegényeket.
Az Egy Morzsányi Szeretet Egyesület ételosztással és szerény tanszer osztással egybekötött Morzsapartiját 2022. augusztus 27.-én (szombaton) 11.00-12.30 között tartja.
Helye: Debrecen, Bocskai tér
A Morzsapartin egy számitógépet is kisorsolunk tehetséges rászoruló gyermekek között! Feltétele: az osztáson a szülővel együtt a nebulónak is ott kell lennie a legalább 4-es átlagú bizonyítványával együtt. Aki már részt vett ilyen jellegű sorsolásunkon és nyert is az kizáró ok. Kérjük ezt tiszteletben tartani!
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete
a hónap utolsó vasárnapjára, 2022. augusztus 28.-ára hirdeti meg hagyományos ételosztását, 11.00-12.00 óra között.
Helye: Debrecen, Petőfi tér melletti Ispotály utcai Trafóház előtti parkoló
A magas infláció, a rezsi árak növekedése, a kormány megszorító intézkedései hatására még több család egzisztenciája került veszélybe, a drágulások miatt sok kisnyugdíjasnak, alacsony jövedelmű családnak van veszélyben a megélhetése.
A járványügyi szabályok alapján előre kidobozolt ételt biztosítunk.Fontosnak tartjuk, hogy vigyázzunk egymás egészségére, ezért kérjük, a 1,5 méter távolságot betartani. Ajánljuk a maszk használatát is.
Kézfertőtlenítési lehetőséget a helyszínen biztosítunk!
Tudjuk, nem sok, amit adni tudunk, de mindezt jó szívvel tesszük. Szeretnénk, ha többen mellénk állnának a város legelesettebbjei érdekében.
Hívunk mindenkit, aki segíteni szeretne, két kézzel, vagy anyagi vagy természetbeni támogatással.
Várjuk a debreceni lakosok adományait:
>> Várjuk debreceni PÉKSÉGEK, élelmiszerüzletek, húsboltok, ÉTTERMEK jelentkezését az együttműködés érdekében,
>> Várjuk a felajánlásokat, ételt, süteményt, TARTÓS élelmiszert korlátlan mennyiségben;
>> TANSZEREKET, gyermek könyveket, számítógépeket, laptopokat örömmel várunk, a legtöbb szegény családban az online oktatás elemi feltételei is hiányoznak;
>> Önkéntes SEGÍTŐKET is jó szívvel fogadunk, akik úgy érzik, tenni akarnak valamit a szegényekért;
(Használt ruhákat nem gyűjtünk.)
Meggyőződésünk, hogy nem lehetünk közömbösek azok iránt, akik nem az élet napos oldalán foglalnak helyett, akik önhibájukból, vagy anélkül, mindennapos küzdelmet vívnak. - sokszor "középkori" körülmények között - ,a talpon maradásért.
Aki szeretne segíteni, támogatást adni, az alábbi email-címen, telefonszámon jelezheti.
>>Email-ben: [email protected] (Egy Morzsányi Szeretet Egyesület)
>>Mobil (a hét minden napján): +36 30 9841 963 (Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete)
Nagyon sok embertársunk várja a segítő kezet. Tisztában vagyunk azzal, nem tudjuk megváltani a világot, de még a debreceni szegénységet sem tudjuk megszüntetni. Ugyanakkor hiszünk abban,hogy ha mind többen állnak mellénk, a sok kis cseppből talán még "tenger" is lehet.
Szeretnénk ha egyre többen döbbennének rá arra, hogy a "láthatatlan" Magyarországon élők segítségre, támogatásra szorulnak. Egy ország emberségének a legfontosabb mércéje, miként bánik az elesettekkel, a társadalom peremére szorultakkal.
A szeretet és a jóság nem kerül pénzbe.
Tisztelettel
Lipcsei Andrea
az Egy Morzsányi Szeretet Egyesület vezetője