Alpolgármester lett a milliárdos csalással vádolt Simonka György
Miközben még zajlik a bírósági eljárás.
Alpolgármester lett Pusztaottlakán Simonka György, a Fidesz volt országgyűlési képviselője, aki ellen jelenleg is zajlik egy per milliárdos nagyságrendű költségvetési csalás miatt.
A Magyar Narancs tudta meg, hogy Simonka György alpolgármester lett a Békés megyében található kistelepülésen, és ezt az információt – kérdésükre válaszolva – a politikus is megerősítette. Simonka György azt mondta a lapnak:
Annyira nem zavarta a testületet, hogy a vádlottak padján ülök és a Központi Nyomozó Főügyészség összességében 1,4 milliárdos költségvetési csalással vádol, hogy egyhangúlag választottak meg nemrégiben Pusztaottlaka társadalmi megbízatású, mandátummal nem rendelkező alpolgármesterévé.
A Magyar Narancsnak nyilatkozva Simonka György hozzáfűzte azt is: azért fogadta el a felkérést, mert korábban három cikluson keresztül vezette a szülőfaluját és a dél-békési térségben is háromszor volt országgyűlési képviselő, ezért segíteni akar a településnek. A politikus ezen túl azt állította, hogy „egyetlen fillért sem kért” az alpolgármesteri tisztségért.
A lapnak a fejleményt kommentálta egy Simonka Györgyhöz közel álló forrás is, aki azt mondta:
Hiába lett csak alpolgármester Simonka Pusztaottlakán, ahol ő megjelenik, ott rögvest ő lesz a főnök, és ő fújja a passzátszelet. Semmi kétség, most is ez fog történni.
A fideszes politikus ráadásul nemcsak alpolgármesterségben utazik, ugyanis nemrég kiderült, hogy az üzleti világban is egy fontos tisztséget kapott.
Zajlik ellene az eljárás
A politikus még 2020 januárjában állt a bíróság elé 32 társával együtt, bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalás miatt. A vád szerint a gyanúsítottak hazai és uniós forrásokat csapoltak meg saját hasznukra, és ezzel összesen 1,4 milliárdos kárt okoztak.
Simonka György a bíróság előtt tagadta a vádakat, és azt mondta, hogy valójában egy összeesküvést szőttek ellene.
Sok mindent elkövettem, én sem vagyok szent, de ami a vádiratban áll, azt nem
– mondta korábban egy nagyinterjúban Simonka György. Az ügyében legutóbb arról döntött a bíróság, hogy az egész pert újra kell kezdeni. (Index)