Elmaradhat Orbán Viktor október 23-Ai beszéde?
A kormánypártok idén nem szerveznek központi megemlékezést az október 23-ai forradalom évfordulóján – közölte Hollik István.
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt is hozzáfűzte: senkinek sem szabad elfelejtenie azt sem, hogy 16 éve az utcán „gyurcsányista kardlapokkal” találkoztak.
Hollik István a Magyar Nemzettel közölte, hogy idén nem lesz központi rendezvénye a kormánypártoknak a szabadságharc évfordulóján. Hozzátette, helyi, választókerületi szinten lesznek megemlékezések a 66 évvel ezelőtti forradalmi eseményekről, és ezáltal „méltóképpen emlékeznek az 1956. október 23-i forradalom évfordulójáról”.
Ne felejtse el, hogy tizenhat éve az utcán gyurcsányista kardlapokkal találkoztunk
– fűzte hozzá a kormánypárti politikus a Magyar Nemzet munkatársának nyilatkozva.
Hollik István egyben arra is reagált, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) árnyék-miniszterelnöke október 23-ára egy demonstrációt szervezett.
Aztán a Gyurcsány-párt ne felejtsen el megemlékezni az 1956-os forradalom hőseiről, miután azoknak a szellemi örökösei, akik vérbe fojtották a forradalmat
– kommentálta a fideszes politikus.
A DK rendezvénye mellett október 23-án a pedagógusok is utcára vonulnak. Először a Kálvin téren fognak találkozni, ahonnan a Műegyetem rakpartra vonulnak tovább. (Index)