Obama és Putyin hétfőn találkoznak
A hétfőn az ENSZ Közgyűlése előtt beszédet mondó Vlagyimir Putyin orosz elnök külön találkozik majd Barack Obama amerikai elnökkel is, jelentette be az AP szerint a Kreml szóvivője.
A Fehér Ház egyelőre nem erősítette meg hivatalosan, hogy tényleg lesz ilyen találkozó, de a TaSZSZ orosz hírügynökség már korábban is azt írta jól értesült forrásokra hivatkozva, hogy valóban megtartják a megbeszélést - írja az index.hu . „Az ukrajnai és a szíriai helyzetre tekintettel, figyelmen kívül hagyva a kérdésben Moszkvával szemben megmutatkozó éles véleménykülönbségeket, elnökünk úgy véli, hogy felelőtlenség lenne nem megvizsgálni, lehet-e magas szintű orosz együttműködéssel haladást elérni" – mondta egy meg nem nevezett magas rangú amerikai forrás. A New York Times is azt írta, hogy Obama leül az orosz elnökkel.
Putyin tíz éve először jár majd az Egyesült Államokban, és Ban Kimun ENSZ-főtitkárral is külön találkozik majd.
Putyin az elmúlt hetekben orosz vadászgépeket és kétezer katonát is Szíriába küldött, de egyelőre az amerikai tisztviselők is csak találgatják, mi a pontos terve.
Az már kiderült, hogy Putyin a felszínen akarja tartani Bassár el-Aszad szíriai elnököt, de felkelő csoportok attól tartanak, hogy ennek keretében többet támadnák vadászgépei az Aszaddal is harcoló mérsékelt erőket, mint az Iszlám Államot.
Az Egyesült Államok és Oroszország viszonya mélypontra jutott az ukrajnai háború miatt, Obama és Putyin egy éve nem találkozott személyesen.
index.hu (Címlap: Putyin és Obama a 2012-es G20 csúcstalálkozón // Fotó: Jewel Samad )


















