Balog Zoltán a Bükkszentkereszti Óvodában
Átadták a felújított Bükkszentkereszti Szlovák Nemzetiségű Óvodát.
Az ünnepségen az "emberminiszter" azt mondta, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település jó példája a vidék népességmegtartó erejének, a településen nő a gyerekek száma, így óvodára, iskolára van szükség - adta hírül a nepszava.hu.
Balog Zoltántól ezúttal azt tudtuk meg, hogy Magyarország akkor lesz sikeres, ha a keleti és a nyugati országrész, illetve a központ és a periféria között nem lesznek olyan fejlődésbeli különbségek, mint napjainkban. A miniszter szerint Bükkszentkereszt kivétel ebből a szempontból, mert ott megmaradnak a fiatalok. A község vezetői ugyanis felismerik a lehetőségeket, megtalálják a fejlesztési forrásokat - árulta el a siker titkát Balog Zoltán.

MTI Fotó: Vajda János
nepszava.hu (Címlap: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a gyerekek műsorát nézi a felújított és kibővített Bükkszentkereszti Szlovák Nemzetiségű Óvoda átadásán 2015. szeptember 25-én. // MTI Fotó: Vajda János)
















