h i r d e t é s

Több mint 1 milliárdot költ a Klik a vezetőire

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Több mint 1 milliárdot költ a Klik a vezetőire

2016. augusztus 08. - 08:15
0 komment

Míg tavalyelőtt 590 millió adófizetői forint ment a Klik vezetőire, ez 2015-ben már több mint 1,3 milliárdot tett ki - számolta ki a Magyar Nemzet

vasarhelyihirek.hu

A lap szerint hiába csökkent az intézménynél dolgozó kormányzató tisztviselők száma 450 fővel a tavalyi évre, mégis közel kétmilliárd forinttal többet költött rájuk a Klik.

Az intézmény gazdálkodásának átláthatóságát nem segíti, hogy a Klik által megadott adatokból nem derül ki, ez a bértömeg hány vezető beosztású emberre vonatkozik - tették hozzá.

Mint ismeretes, tavaly még Hanesz József volt a Klik elnöke, akit idén februárban leváltottak, helyére pedig Pölöskei Gáborné érkezett. Az óriásszervezet saját adatai szerint bár tavalyelőtt hozzávetőleg 2350 főnyi tisztviselőre költöttek 6,8 milliárd forintot, ez a szám 2015-re már közel 8,5 milliárdra ugrott.

Arra a kérdésre, hogy mi indokolta azt, hogy bár 2015-re csökkent a kormányzati tisztviselők száma, mégis közel kétmilliárd forinttal többet költöttek rájuk, a Kliknél a lapnak annyit válaszoltak: a béreket minden foglalkoztatott esetében a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően állapították meg.

Arra már nem tértek ki, hogy az idei évben átlagosan mennyi pénzt fordítanak havonta a kormányzati tisztviselőkre és a közalkalmazottakra. (hvg.hu)